Több mint 40 év után látott napvilágot a hihetetlen történet: sosem hallott részleteket árult el Oscar-díjas filmjéről a magyar rendező

Rófusz Ferenc, az első magyar Oscar-díjas rövidfilm, A légy rendezője eddig sosem hallott történetet mesélt díjazott filmjének elkészítéséről.

Az első magyar alkotás, amely Oscar-díjat nyert

Rófusz Ferenc 1946. augusztus 19-én látta meg a napvilágot Budapesten: már általános iskolás korában érdeklődni kezdett a filmezés iránt, így hamarosan látogatni kezdte a Dési Huber Istvánról elnevezett rajzkört, valamint a Ferenczy szakkört. Nem is volt számára kérdés, hogy később a szakmában fog elhelyezkedni: először a Mafilmnél kezdett el dolgozni, mint díszletfestő és trükkfilmrajzoló, majd 1968-ban felvételizett a Pannónia Filmstúdióba, de fázisrajzolóként, kulcsrajzolóként, később pedig animátorként is tevékenykedett. Szép lassan egyre ismertebbé vált a neve a szakmán belül, így 1973-ban már a János Vitéz elkészítésében is közreműködött, sőt, a Gusztáv című sorozat munkálatai során társrendezőként is bebizonyította a tehetségét. Első önálló animációs filmjét, melynek címe a Kő volt, Nepp József ötlete alapján készítette 1974-ben, következő alkotása, a háromperces A légy pedig az 1981-es gálán Oscar-díjat kapott a legjobb animációs rövidfilm kategóriában – ez volt az első magyar rövidfilm, amit díjaztak az arany szobrocskával. A Magyar Szent István-renddel és Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas rajzfilmrendező nemrég részletesen mesélt legendás alkotásának elkészítéséről és az ahhoz kapcsolódó egyik hihetetlennek tűnő utómunkáról. Részletek a galériában!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Antal Nimród szinte egész életében kétlaki életet élt: sosem szakadt el teljesen magyar gyökereitől, de megvetette a lábát Hollywoodban is, mozidirektorként pedig az Óhazában és a tengerentúlon is számos emlékezetes munka fűződik a nevéhez. Egy friss interjújában arról beszélt, milyen élményt jelentett számára az egyik legkedveltebb kortárs sorozaton dolgozni, továbbá egy Oscar-jelölt színészlegendát instruálni a kamerák mögül.

Leadfotó: MTI/Czimbal Gyula

Oldalak

Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.