Akkor és most: ők voltak a 2000-es évek bombanői, így néznek ki ma - fotók

Az idő még a hírességeket sem kíméli. Vannak, akik büszkén viselik a korukat és az azzal járó változásokat, míg mások minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy lelassítsák az idő múlását.

Sokat változtak az elmúlt évek során

Amikor egy színészt vagy színésznőt rendszeresen látunk a filmvásznon, nem feltétlenül vesszük észre azonnal, hogy az évek során mennyit változott – pedig az idő kerekét ők sem tudják megállítani. Persze néhány trükkel, jól bevált kozmetikumokkal és plasztikai beavatkozásokkal bárki csalhat kicsit, az igazság viszont az, hogy egy ponton túl már hiába próbáljuk felvenni a küzdelmet a ráncok és a korosodás egyéb jelei ellen – vannak, akik ezt nehezen tudják elfogadni, míg mások méltósággal viselik az öregedést. De akadnak olyan hollywoodi celebritások is, akiknek jót tett a változás, így tökéletesen illik rájuk a jól ismert „miből lesz a cserebogár” közmondás. Galériánkban mutatunk néhány olyan közismert, bombázó színésznőt, akik a kétezres években nők millióinak példaképei és férfiak millióinak álmai voltak, mostanra azonban már mind kiléptek a húszas éveikből, s többgyermekes családanyák. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy veszítettek volna a szépségükből és a kisugárzásukból, az viszont tény, egyikőjük sem úgy néz ki, mint amikor egykoron megismertük:

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

30 évvel ezelőtt mutatták be a Huncutka című filmet, amely nemcsak külföldön, hanem hazánkban is hatalmas népszerűségre tett szert – mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy évről évre műsorra tűzik a tévécsatornák a karácsonyi időszakban. A göndör hajú kislány egy szempillantás alatt belopta magát a fél világ szívébe, mára azonban belőle is felnőtt nő lett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
A születésed napja nemcsak az asztrológia szempontjából lehet fontos és árulkodó, hanem a számmisztikáéból is. Amennyiben te is egy bizonyos napon születtél, akkor fényes jövő áll előtted és nagy...
Sztárok
Lisa Eilbacher annak idején milliókat bűvölt el a vásznon, ám a ’80-as évek ragyogása után váratlanul hátat fordított Hollywoodnak – most pedig alig lehet ráismerni a visszavonultan élő sztárra.
Egészség
Egy friss kutatás szerint van egy hétköznapi ital, ami látványosan fokozhatja az edzés teljesítményét – és valószínűleg ott lapul a hűtődben.
Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...
Lifestyle
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket,...
Lifestyle
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának...