Palvin Barbaráék lerántották a leplet: kiderült, kisfiút vagy kislányt várnak

Néhány hónappal azután, hogy bejelentették első gyermekük érkezését, Palvin Barbara és Dylan Sprouse újabb örömhírt osztott meg a rajongókkal. A sztárpár ezúttal azt árulta el, hogy kisfiút vagy kislányt várnak, sőt a leendő apuka arról is őszintén mesélt, milyen érzésekkel készül a szülői szerepre.
Kisfiú vagy kislány?
Palvin Barbara és Dylan Sprouse végre elárulták, hogy kisfiút vagy kislányt várnak. A 33 éves színész új podcastjének, a Wildmen-nek első epizódjában jelentette be, hogy várandós feleségével, Palvin Barbival kislányuk lesz. A pár, akik 2023 júliusában házasodtak össze, idén májusban tudatták a világgal, hogy első közös gyermeküket várják.
A podcast egyik pillanatában Barbara megkérdezte férjét: – El akarod mondani? – Persze. Már most is "principessának" hívjuk – válaszolta Dylan. – Nem is tudom, miért ragadt ránk ez a becenév… Olaszul annyit jelent, hogy hercegnő. Ezután hivatalosan is megerősítette az örömhírt. – Igen, kislányunk lesz, és ennek elképesztően örülök. Alig várom, hogy lányos apuka lehessek. Barbara szerint a kislányuk érkezése még inkább megváltoztatja majd férjét. – Annyira fogsz aggódni a hercegnőd miatt – mondta nevetve. Dylan erre viccesen azt válaszolta: – Őszintén szólva én imádok teadélutánosat játszani. A pár azt is elárulta, hogy a baba nevét még nem sikerült eldönteniük, folyamatosan ötletelnek, így egyelőre továbbra is a "Principessa" becenéven emlegetik a kislányukat.
A gyermekáldás hírét először a 79. Cannes-i Filmfesztiválon jelentették be májusban. A vörös szőnyegen együtt pózoltak a fotósoknak: Barbara egy világoskék, tollszoknyás ruhát viselt, miközben finoman a pocakjára tette a kezét, Dylan pedig szmokingban állt mellette, átkarolva feleségét. Barbara és Dylan 2017-ben ismerkedtek meg egy partin, néhány hónappal később a magyar modell a Vogue Australia-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy nagyon szerelmes, és úgy érzi, megtalálta a tökéletes férfit. Eljegyzésüket 2023 júniusában jelentették be, egy hónappal később pedig Magyarországon mondták ki a boldogító igent.
Tavaly augusztusban Palvin Barbi az Instagram-oldalán arról is beszámolt, hogy endometriózis miatt műtéten esett át. Elmondása szerint szakember felkeresését javasolták számára, mert a betegség rutinszerű nőgyógyászati vizsgálatokkal nem mindig ismerhető fel. „Évek óta rendszeresen jártam nőgyógyászati kontrollra, ezért azt hittem, ha endometriózisom lenne, már biztosan kiderült volna. Később megtudtam, hogy ezt a betegséget általános vizsgálatokkal nem lehet diagnosztizálni” – írta. Hozzátette, hogy a műtét sokat segített neki, és rendkívül hálás, hogy időben sor került rá. Kiemelte, hogy a korai felismerés és kezelés kulcsfontosságú a hosszú távú szövődmények megelőzésében, ezért ma már sokkal tudatosabban figyel a teste jelzéseire.
Lead kép: Getty Images, forrás: People

























