Áttetsző, mélyen dekoltált ruhában babonázott meg mindenkit Zendaya: úgy festett, mint egy modern kori istennő

Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem véletlen, hiszen hamarosan Christopher Nolan grandiózus filmjében, az Odüsszeiában láthatjuk a bölcsesség istennőjének szerepében.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Remek választás

Christopher Nolan neve az elmúlt években olyan világsikerekkel forrt össze, mint az Oppenheimer, az Eredet, a Dunkirk, valamint A sötét lovag-trilógia. A többszörösen díjazott rendező ezúttal minden eddiginél grandiózusabb vállalkozásba kezdett: filmre viszi Homérosz legendás eposzát, az Odüsszeiát, amelyet az emberiség egyik legnagyobb hatású történeteként tartanak számon. A film terveiről először 2024 októberében lehetett hallani, majd ugyanazon év decemberében a Universal Pictures hivatalosan is megerősítette, hogy Nolan dolgozik az ókori görög klasszikus adaptációján. A stúdió szerint Az Odüsszeia egy monumentális mitológiai akciófilm lesz, amelyet a világ különböző pontjain forgattak, méghozzá egy teljesen új IMAX-filmtechnológia segítségével.

A 24 énekből álló eposz Ithaka királyának, Odüsszeusznak a hosszú és veszélyekkel teli hazatérését meséli el. A trójai háború befejezése után a hősnek számtalan megpróbáltatáson kell átkelnie, miközben minden erejével azon dolgozik, hogy visszatérjen feleségéhez, Pénelopéhoz. Otthon azonban időközben kérők hada ostromolja a királynőt, ezért Odüsszeusz számára nemcsak az utazás, hanem saját családjának visszaszerzése is komoly kihívást jelent. Kalandjai során olyan legendás alakokkal találkozik, mint Kalüpszó, Kirké vagy Athéné istennő.

A film szereplőgárdája önmagában is figyelemre méltó. A főszerepet Matt Damon alakítja, aki Odüsszeusz bőrébe bújik, míg feleségét, Pénelopét Anne Hathaway játssza. Zendaya Athéné istennőt formálja meg, míg Tom Holland Odüsszeusz fiát, Télemakhoszt kelti életre, Robert Pattinson pedig Antinoosz szerepében lesz látható, aki Pénelopé egyik kérője. A további szerepekben olyan világsztárok tűnnek fel, mint Lupita Nyong’o, aki Helénét és Klütaimnésztrát alakítja, Charlize Theron Kirkéként, Benny Safdie Agamemnónként, Jon Bernthal Menelaoszként, Mia Goth Melanthóként, valamint Anthony Molinari, Travis Scott, Elliot Page, Himesh Patel, Bill Irwin és Samantha Morton is csatlakozik a nagyszabású produkcióhoz.

A kalandfilm megjelenésére már nem kell sokat várni, és érthető módon a színészek is nagy lázban égnek, hogy végre a közönséghez is eljusson a mozikban. Zendaya például a napokban egy, kifejezetten az Odüsszeia-által ihletet kreációban lépett ki a utcára, amelyben ő maga valóban úgy nézett ki, mint egy valódi istennő; galériánkban megmutatjuk, milyen zseniálisan nézett ki!

Leadfotó: Christoph Soeder/picture alliance via Getty Images

Forrás

Oldalak

Lifestyle
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.
Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?