Hogy lehetséges? Az Alpokban bukkantak a legendás tengeri szörny maradványaira
Elképesztő méretek
A szakértők legújabb kutatásuk során azt a három ichthyoszaurusz-példányt vizsgálták meg, melyeknek fosszíliáira az elmúlt évtizedekben, pontosabban 1976 és 1990 között bukkantak rá. Érdekesség, hogy az említett hüllőgyíkok maradványait a svájci Alpokban találták meg: a lelőhely 2800 méteres magasságban fekszik. Több mint 200 millió évvel ezelőtt azonban még a tengerfenékhez tartoztak azok a rétegek, melyek a három állat fosszíliáit rejtették magukban.
A kutatók tevékenységük során bordákat, csigolyákat és egy fogat is aprólékos elemzés alá vontak. Az így nyert adatok alapján a szakemberek kijelentették: valószínű, hogy a halgyíkok a valaha élt legnagyobb testű állatok közé tartoztak. Beszédes, hogy a csapat által elemzett fog gyökere például hatvan milliméter átmérőjű.
Sander azt mondta, a legnagyobb halgyík-fog, mely egy teljes koponyában található, 20 milliméteres, a szóban forgó példány pedig 18 méteres lehetett.
Az ichthyoszauruszok esetében ugyanakkor a fogak alapján meglehetősen nehéz pontos következtetést levonni a testméretre, a magasságra vonatkozóan, ugyanis nem számított ritkaságnak, hogy a nagyobb méretekkel rendelkező fajoknak relatíve kicsik voltak a fogaik.
Fotó: 123rf
Az Egyesült Államok űrparancsnoksága csak a közelmúltban erősítette meg, hogy a Naprendszeren túlról érkezett az a meteorit, mely 2014-ben Pápua Új-Guinea közelében csapódott a Csendes-óceánba. A kutatók szerint földönkívüli technológiát rejthet az égitest.