Ma is rosszul aludtál? Lehet, hogy ez áll kialvatlanságod hátterében

Életünk közel egyharmadát alvással töltjük, ami soknak tűnik és éppen ezért nem mindegy, hogy milyen körülmények között hajtjuk álomra a fejünket. Tavasszal és az óraátállítás idején különösen fontos, hogy egészségünk megőrzése érdekében odafigyeljünk a pihentető alvásra.

A japánoknak a kevés alvás is elég

A Magyar Alvás Szövetség nemzetközi alváskonferencia keretében hívta fel a figyelmet az egészség, az alvás és az életmód összefüggéseire, a minőségi alvás fontosságára. Több felmérés is megerősítette, hogy nemzetközi viszonylatban a magyarok a kifejezetten rossz alvókhoz tartoznak: nem alszunk eleget és azt sem ismerjük fel, ha nyugtalan alvásunk hátterében valamilyen alvászavar, vagy alvásbetegség áll. Az alvás szakértői szerint sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük mindezt.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

japán nő alszik

Egy a közelmúltban publikált magyar felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 28 százalékuk ébred gyakorta pihenten, s csupán 2 százalékuk érzi úgy, hogy elég időt tölt alvással. Nem meglepő módon a szorgos japánok alszanak nemzetközi viszonylatban a legkevesebbet, akik hétköznaponként átlagban csak 6 óra 22 percet töltenek az ágyban. Az viszont érdekesebb, hogy őket az amerikaiak követik, mindössze 10 perccel több alvással. A legnagyobb alvók a nyugat és észak-európai országok lakói, akik közül a hollandok szoktak a legtöbbet aludni. A magyarok átlagosan 7 óra 2 percet szunyókálnak, ami nagyon kevés, ha azt vesszük, hogy egy felnőtt ember alvásigénye 8-9 óra.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Otthonunk takarítása segít távol tartani a bektériumokat, és a rendszeres takarítással megszabadulhatunk az allergénektől, morzsáktól, piszoktól és mindenféle apró szennyeződéstől. Csakhogy nincs...
Lifestyle
Senkinek sem jó érzés, ha megütik – pláne akkor nem, ha a saját gyereke kezd el csapkodni, lökdösődni vagy kezet emelni másokra, esetleg magukra a szülőkre. Bár szinte nincs is olyan gyerek, aki ne...
Sztárok
Cindy Crawford a hatodik X-hez közelítve is még rendkívül üde és fiatalos, amit nem csupán a jó genetikának, hanem a tudatosságnak is köszönhet.
Lifestyle
Nálad mi tartozik a konyhai nagytakarítás fogalomkörébe? A tűzhely, a konyhapult, a szekrények és minden apró szeglet kisuvickolása mellett vajon hányszor pucolod ki konyhai kisgépeidet – például az...
Fashion&Beauty
Ha már próbáltál mindenféle arckrémet, de mégsem látod azt a „friss, üde” hatást a tükörben, lehet, hogy hiányzik a rutinodból egy apró, de nagyon fontos lépés. Ez pedig nem más, mint a hámlasztás –...
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.