Sztárok

Mióta hátat fordított a színészetnek, rettentően elhanyagolja a külsejét Cameron Diaz

Újrakezdte az életét

Cameron Diaz sietve hozzátette: egyáltalán nem ítéli el azokat, akik életében különösen fontos szerepet tölt be a szépségápolás. Az egykori hollywoodi sztár azt mondta: ebben a témában célszerű óvatosan fogalmazni, mert sok csapdát rejt magában, s tudja jól: a mai társadalomban fontos a megfelelő kinézet. "Ha ez számodra is jelentőséggel bír, nincs vele semmi baj" - mondta a 49 éves híresség.

Talán sokan nem is tudják, de Diaz kezdetben nem színészként, hanem modellként kereste a kenyerét. Olybá tűnik azonban, hogy nem volt meg benne a kellő mértékű exhibicionizmus, ugyanis mindkét korábbi hivatását sutba vágta azért, hogy íróként és üzletasszonyként kezdje újra az életét. Diaz a podcast során hangsúlyozta: már el sem tudja képzelni, hogy visszatérjen a színészethez.

Pedig rengeteg emlékezetes filmben szerepelt húszéves sztársága alatt. Komikaként a Hullázó kedélyek (1995), az Álljon meg a nászmenet! (1997), A John Malkovich-menet (1999), a Charlie angyalai (2000), a Holiday (2006), a Míg a jackpot el nem választ (2008) és a Kéjjel-nappal (2010) című filmekben aratott sikert, de számos komoly, drámai hangvételű moziban is láthattuk, így a Minden héten háborúban (1999), a Vanília égboltban (2001), a New York bandáiban (2002), A dobozban (2009) és A jogászban (2013) is. A Shrek-sorozat révén pedig a legfiatalabb nemzedékek szívébe is belopta magát, hiszen a közkedvelt animációs filmekben ő kölcsönözte Fiona hangját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Jessica Alba ugyan nem gyarapítja azon színésznők sorát, akik teljesen visszavonultak a mesterségüktől (lásd például Gwyneth Paltrow vagy Cameron Diaz példáját), egy ideje nem láthattuk jelentős hollywoodi filmben, gyermekeiről pedig szinte sosem posztol a közösségi oldalán. Most azonban megtört a jég.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Magyarország egyik legnépszerűbb humoristája, Dombóvári István a közösségi médiában hódító gasztroinfluenszer, Bálint's Pot vendége volt, aki elhatározta, hogy elkészíti az előadóművész gyerekkori...
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.