Lifestyle

Fuss egyedül, fuss csapatban, fuss az élményért a 41. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon!

Nemzetközi futómezőny gyűlik össze 2026. október 10-11-én Budapesten: a kétnapos esemény 18 versenyszámmal várja a sportolókat, családokat, iskolai és céges csapatokat. A nevezések már most meghaladják a tavaly ilyenkor mért szintet, a mezőny pedig ezúttal is igazán nemzetközinek ígérkezik.

2026. október 10-11-én immár 41. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi futóeseményét. A Pázmány Péter sétány környékén kialakított rajt-cél szakaszról induló kétnapos program a kezdőktől a rutinos maratonistákig mindenki számára kínál teljesíthető kihívást, legyen szó egyéni indulásról, családi közös futásról vagy csapatversenyről.

Az érdeklődés idén is kiemelkedő: szeptember 1-jéig már több mint 19 ezren neveztek, ami meghaladja az előző év azonos időszakának eredményét. A rendezvény nemzetközi vonzerejét jól mutatja, hogy a világ 115 országából már több mint 7000 nevezés érkezett. A SPAR Budapest Maraton® így nemcsak a hazai szabadidősport egyik meghatározó eseménye, hanem a főváros egyik kiemelkedő futóturisztikai rendezvénye is.

Hozd a családot szombaton!

A szombati program ezúttal is a rövidebb távokról, a közös élményekről és a családokról szól. A résztvevők 500 métertől egészen 10 kilométerig választhatnak maguknak kihívást. Visszatér a 2,3 kilométeres SPAR Maratonka, valamint a 3×2 kilométeres SPAR Váltó és Suli Váltó. Az 1 kilométeres Nestlé Családi futás lehetőséget teremt arra, hogy több generáció együtt álljon rajthoz, a ProActiv Minimaraton pedig 5 kilométeres távon kínál élvezetes kihívást. A Riska 10 km azokat várja, akik egyénileg próbálnák ki magukat egy hosszabb, de még teljesíthető távon. A FODISZ Esélyegyenlőségi Futam pedig ismét megmutatja, hogy a mozgás élménye mindenkié. Aki pedig futás helyett inkább gyalog fedezné fel a fővárost, négy különböző távon csatlakozhat a SPAR Városi Túrák valamelyikéhez.

Vágj neki a klasszikus maratonnak vasárnap!

Vasárnap a 42,2 kilométeres klasszikus maratoni táv kerül a középpontba, amely egyéniben, párban vagy a Tolle Mini Trappista Maratonstaféta keretében, négyfős váltóban is teljesíthető. A maratoni mezőny mellett az INTERSPAR 30 kilométeres távja, valamint a félmaratoni és 14 kilométeres futamok indulói is benépesítik majd a pályát. Így vasárnap is változatos mezőnynek szurkolhatunk, miközben a különböző távokon indulók egyaránt részesei lehetnek Budapest egyik legnagyobb futóünnepének.

Töltsd fel az energiakészleteidet a SPAR Quick&Easy konténerüzletben!

A SPAR Magyarország idén is névadó főszponzorként áll a rendezvény mellett. A futók és szurkolók a verseny helyszínén ezúttal is találkozhatnak a SPAR Quick&Easy konténerüzlettel. A rajt-cél szakasz közelében működő üzlet kínálatában frissítő italok, szendvicsek és energiaszeletek is helyet kapnak. A helyszínen az S-BUDGET óriás pénztárca is feltűnik, amellyel a látogatók közös fotókat készíthetnek, a SPAR sátorban, a szerencsekeréknél pedig izgalmas ajándékokért is megpörgethetik a kereket.

Minden SPAR-os induló egyben egy jó ügyet is támogat

A SPAR számára a futófesztivál évek óta többet jelent egy sporteseménynél. A vállalat idén is ingyenes nevezési lehetőséget biztosít munkatársainak a versenyszámokra, ezzel is ösztönözve a rendszeres mozgást és az aktív életmódot. 2026-ban pedig minden egyes SPAR-kolléga, aki futva vagy gyalogolva részt vesz a fesztiválon, egyúttal jótékony célt is támogat: a vállalat indulónként 2000 forintot adományoz a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványnak. Így a munkatársak minden megtett kilométere egyben hozzájárulás a leukémiával küzdő gyermekek és betegek támogatásához is.

A jótékonyság a teljes SPAR Budapest Maraton® Fesztiválnak is fontos része. A rendezvény három kiemelt jótékonysági ügye idén a Bátor Tábor Élménykülönítmény, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat. A tavalyi eseményen csaknem 36 millió forint gyűlt össze jótékony célokra, 2026-ban pedig legalább ennek az összegnek az elérése a cél.

Ne maradj le - nevezz most!

A 41. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra 2026. október 4-én, vasárnap éjfélig lehet online nevezni, amennyiben a létszámlimit korábban nem telik be. Készülj, válaszd ki a hozzád illő távot, és legyél részese október 10-11-én Budapest egyik legnagyobb futóünnepének!

További részletek és nevezés: https://www.sparbudapestmaraton.hu/

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...