Sztárok

Mióta hátat fordított a színészetnek, rettentően elhanyagolja a külsejét Cameron Diaz

Arra sem emlékszik, mikor mosott utoljára arcot

Cameron Diaz nemrég egy podcast keretein belül vallotta be, hogy mióta felhagyott a színészettel, a kinézetéért sem aggódik - adta hírül a CNN. "Egyszerűen nem érdekel. Szó szerint az az utolsó dolog, amire napközben gondolok, hogy hogy is nézek ki, de még az is lehet, hogy eszembe sem jut" - mondta a 49 éves celebritás.

A hamarosan 50. születésnapját ünneplő Diaz azt mondta, egy idő után toxikussá válik, ha a szórakoztatóipar szereplői állandóan csak saját szépségükre, fizikai tökéletességükre fókuszálnak. Az egykoron ünnepelt hollywoodi színésznő úgy véli, mindez óhatatlanul is arra sarkallja az embert, hogy sokkal kritikusabbá váljon ömagával szemben, ez pedig pusztító folyamat.

Diaz ma már teljesen másképp áll az esztétikus külső és a szépség kérdéséhez, mint abban az időszakban, amikor még a filmszakmában tevékenykedett. A CNN cikke szerint a híresség már-már kezd átesni a ló túlsó oldalára.

Az egykori színésznő azzal viccelődött, hogy bár rengeteg kozmetikai terméke van otthon, alig emlékszik rá, mikor mosta meg utoljára az arcát. Bevallotta: havonta körülbelül kétszer foglalkozik az arcápolással, és egyáltalán nem érzi, hogy ez hiányosság volna az életében. Egyszerűen csak másra összpontosítja az energiáit - világította meg a helyzetet Diaz.

Fotó: 123rf

Lapozz, a harmadik oldalon folytatjuk!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Sztárok
Újjáélesztik a 2000-es évek ikonikus tévésorozatát, a Született feleségeket, melyből "vicces, szexi, fekete humorú szappanoperát" farag Natalie Chaidez, A légikísérő forgatókönyvírója.
Egészség
Sokan naponta hintik meg a kávéjuk tetejét egy jó nagy adag őrölt fahéjjal az íze kedvéért, ám azzal a legtöbben nincsenek tisztában, hogy ez hosszú távon milyen következményekhez vezethet...
Sztárok
Rékasi Zsigmond még öt évvel ezelőtt hívta életre saját biztonsági vállalkozását, mely ugyan nehezen indult be, de idővel beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Détár Enikő és Rékasi Károly fia egykor...
Lifestyle
Azt sok kertkedvelő tudja, hogy a fokhagyma például távol tartja a csigákat a növényektől, de van egy másik, kevésbé ismert, szintén természetes, filléres és vegyszermentes módszer, amely...
Sztárok
Igazán sajnálatos, hogy egyetlen női helyezettet sem találni a top 10-ben. Az élen egyébként nem történt változás, de a rangsor további szereplői okoznak némi meglepetést.
Sztárok
A sztárcsemete Aaron néven látta meg a napvilágot, ám ma már transznemű nőként hivatkozik saját magára. A modellként és színésznőként is tevékenykedő médiaszemélyiség friss interjújában egyebek...