Egészség

Már Magyarországon is felütötte a fejét a flurona – Így lehet megkülönböztetni a tüneteket

Szó sincs új variánsról

Rusvai Miklós virológus az Infostart megkeresésére elmondta: a flurona elnevezés azért félrevezető, mert azt a hatást kelti, mintha keresztezve lenne a két vírus. Ebben az esetben viszont nem ez történt, hanem egyszerre támadta meg a beteg szervezetét a koronavírus és az influenza, amit a szaknyelv ún. szimultán fertőzésnek nevez. Szóval szó sincs egy újfajta vírusról, főleg nem egy új mutánsról, hanem csak arról, hogy ugyanabban a páciensben egyidejűleg fertőzést okozott az influenzavírus és a koronavírus.

„A virológiában ez a jelenség ismert, ez a szinergista vagy felerősítő hatás. Nem újdonság, adott esetben a két vírus együttes fertőzése sokkal súlyosabb betegséggel járhat, mintha külön-külön fertőzik az embert” – mondta a szakember. Azt is kiemelte, hogy ez nem is jelenti azt, hogy mondjuk egy fluronás már egy ilyen dupla vírussal fertőzheti tovább a környezetét. „Ez teljesen függetlenül terjed tovább egymástól, hiszen mind a két vírus légzőszervi úton terjed, általában szezonális, csak idő kérdése volt, hogy mikor alakul ki egy végzetes formája. Ez bármelyikünket utolérheti, és ezért is mondjuk, hogy tessék oltatni magunkat a koronavírus ellen, míg főleg a rizikócsoportba tartozó emberek, az idősek, az immunhiányosak, a kismamák lehetőleg mind a két vírus ellen oltassák magukat, hiszen ők fokozottan kitettek mind ezek kártételének" – idézi a portál a szakembert.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: Mokka / TV2

Oldalak

Egészség
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...
Lifestyle
Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.