Kiderült, apás szülés lesz-e Rácz Jenőéknél

Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóri nemrég jelentették be az örömhírt, miszerint első közös gyermeküket várják. Most az is kiderült, milyen szülésre készülnek.

Kislány érkezik a családba

A Michelin csillagos séf és kedvese 2019-ben az RTL Klub Konyhafőnök című műsorában találkoztak először, ahol Jenő zsűritag, Dóri pedig versenyző volt. Tavaly augusztusban már a lánykérésen is túl voltak, idén pedig teljes titokban oltár elé álltak, és egy megható ceremónia keretein belül kimondták egymásnak a boldogító igent – akkor még határozottan úgy gondolták, a következő pár évben a karrierjükre és a munkájukra fognak koncentrálni. Múlt héten mégis bombaként robbant az örömhír, miszerint hamarosan szülők lesznek, nem sokkal később pedig már az is kiderült, hogy Dóri kislányt hord a szíve alatt. A celebbarátaik körében megtartott, tündéri babaváró buli keretein belül a házaspár arról is lerántotta a leplet, hogy gyermeküket Rácz Kamillának keresztelik majd. Dóri és Jenő most a Story magazinnak meséltek a babavárás izgalmairól, a terveikről és arról, milyen szülésre készülnek: a részletekért kattints a galériánkra!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Örök hűséget fogadott egymásnak Rácz Jenő és Gyuricza Dóra. A Michelin-csillagos séf és kedvese a legnagyobb titokban mondták ki a boldogító igent egy csodás helyszínen, ahol szeretteikkel együtt ünnepelték a nagy napot.

Leadfotó: Instagram/ gydorejj

Oldalak

Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.