Hatalmas a boldogság: kisbabát vár Rácz Jenő és felesége

Rácz Jenő felesége, Gyuricza Dóra az Instagram oldalán jelentette be, hogy hamarosan új taggal bővül a családjuk.

Szülők lesznek

A Michelin csillagos séf és kedvese 2019-ben az RTL Klub Konyhafőnök című műsorában találkoztak először, ahol Jenő zsűritag, Dóri pedig versenyző volt. Tavaly augusztusban már a lánykérésen is túl voltak, idén pedig teljes titokban oltár elé álltak, és egy megható ceremónia keretein belül kimondták egymásnak a boldogító igent. A házaspár számára eddig sem volt kérdés a gyermekvállalás, éppen ezért korábban már minden szükséges előkészületet megtettek a pici érkezéséhez: alaposan kivizsgáltatták magukat, az eredményekből pedig kiderült, nincs akadálya annak, hogy gyermekük szülessen. Igaz, nemrég még azt nyilatkozták, hogy nem szeretnék elsietni a dolgot, a séf ugyanis rengeteg dolgozik, de szerencsére mindez nem árnyékolja be a kapcsolatukat, Dóri ugyanis megértő társként támogatja a férjét. Úgy tűnik viszont, hogy a kisbaba már nagyon szeretett volna hozzájuk megérkezni, hiszen a friss házasok most egy fantasztikus hírrel lepték meg a követőiket: hamarosan szülők lesznek! A részleteket megtalálod a galériánkban:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hamarosan elstartol a Konyhafőnök VIP legújabb, 6. évada.

Leadfotó: Instagram/ gydorejj

Oldalak

Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...