Sztárok

Ritka kivételt tett Zséda: sosem hallott részleteket mesélt a magánéletéről az énekesnő

Zséda, teljes nevén Zsédenyi Adrienn, kivételes karrierrel büszkélkedhet: többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnőként mára elért a szakma csúcsára, ráadásul hatalmas rajongótáborra tett szert az évek során. Sok pályatársától eltérően ritkán nyilatkozik a magánéletéről és a családja életébe sem enged túl sok bepillantást – most azonban kivételt tett.

Nem sokat tudni a magánéletéről

Kétségtelenül az ország egyik legismertebb és legtehetségesebb előadóinak egyike Zséda, aki 2001-ben kilépett Cotton Club Singers névre keresztelt zenekarából, s azóta szólókarriert folytat. A visszafogottságáról és csendességéről ismert énekesnő nem sűrűn beszél a privát dolgairól, éppen ezért számít meglepetésnek, hogy eddig sosem hallott titkokat osztott meg most a nagyközönséggel: Zséda élete legfontosabb döntéseiről mesélt az Erősebb igen című műsorban Liebhaber Juditnak. Az énekesnő betekintést engedett zenei pályájának legfontosabb állomásaiba, és a magánéletének aprócska részleteit is megosztotta a műsorvezetővel. Mesélt kisfiáról, arról, hogyan képzelte el az anyaságot, és arról is, szerinte milyen egy jó párkapcsolat. Az Erősebb igen második évadának nyitó epizódjából az is kiderül, milyen szakmai kihívásokkal szembesült Zséda, beskatulyázták-e élete során, és van-e olyasmi, amit szívesen visszakapna a múltjából. További részletekért nézd meg a galériánkat!

A 46 éves énekesnő dalait mindenki ismeri és dúdolja, de magánéletéről vajmi keveset lehet tudni, méghozzá azért, mert az előadó őrzi és óvja azt a nyilvánosságtól – most végre kivételt tett, és élete legnagyobb, sorsfordító döntéseiről is lerántotta a leplet. Sok minden szóba került…
Kattints a további képekért!

Magyarországon egyedülálló technikával forgott Zséda videóklippje A falakon túl című dalához.

Leadfotó: Instagram/ zsedavue

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.