Sztárok

Döbbenetes indokkal szakított párjával a népszerű sorozatsztár, a koronavírus-oltáshoz van köze

Az oltásellenesség vetett véget A mentalista sztárja és kedvese kapcsolatának.

Válása után újra szerelmes lett

A koronavírus és az összezártság sok párkapcsolatot tett tönkre, és ez a sztárvilágban sincsen másként. A mentalista című sikersorozat szupersztárja, Simon Baker is a vészterhes 2020-as évben vált el békében szintén színész feleségétől, akivel még a nyolcvanas évek elején szerettek egymásba, és három gyermekük született, akik ma már mind felnőttek.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Az 52 éves ausztrál sármőrt idén februárban már egy másik hölgy társaságában kapták lencsevégre, ahogyan az óceánparton romantikáznak. Baker barátnője a 36 éves Laura May Gibbs, egy fenntartható divattal foglalkozó ruhatervező volt – már szükséges a múlt idő, mivel a napokban kiderült, hogy már hetek óta nincsenek együtt. Utoljára augusztusban jelentek meg róluk olyan fotók, amelyek tanúsága szerint akkor még minden rendben volt köztük: kettesben nevetgéltek azon a partszakaszon, ahol az első paparazzi-fotókat is lőtték róluk.

Most kiderült az is, hogy mi volt a nem mindennapi válóok. A következő oldalon eláruljuk a részleteket.

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin és Vilmos végre beköltözhetnek tágas, elegáns új otthonukba, a Forest Lodge-ba, ami több szempontból is különleges birtok.
Fashion&Beauty
2026-ban a legmenőbb apró részletek kapják a főszerepet: játékos formák, színes csavarok és mintázatok, amik egyszerre finomak és merészek. Azoknak, akik szeretnek kitűnni a tömegből anélkül, hogy...
Lifestyle
Bizalmas információk kerülhetnek a Nyilas birtokába. Napi horoszkóp.
Sztárok
Salma Hayek bőre a hatodik X-hez közeledve is még mindig üde és friss, amit a színésznő teljesen természetes úton ért el.
Lifestyle
Az önbecsülés alapvetően befolyásolja, hogyan működünk a mindennapokban: milyen kapcsolatokat alakítunk ki, hogyan tekintünk magunkra, és mennyire tudjuk megélni a boldogságot.
Home&Design
Lehet egy tér egyszerre modern és nosztalgikus? A válasz igen — a titok a megfelelő egyensúly.