5 tipikus hiba, amelyet nem csak kezdő, de haladó jógagyakorlók is elkövetnek

A közösségi média utolérte a jógát is

A következő hiba jellemzően a modernkori jóga eredménye, méghozzá az, hogy egyfolytában hasonlítgatjuk magunkat másokhoz a közösségi médiában. Míg korábban maximum azzal foglalkoztunk, hogy a teremben mellettünk és mögöttünk ülő ember, vagy az oktató, hogy csinál valamit, most már inkább azzal telnek el órák, hogy az Instagramon és YouTube-on egyre népszerűbb influenszer jógikat bámuljuk és irigyeljük őket, miközben a világ legszebb tájain a számunkra lehetetlennek tűnő pózokban fotózkodnak. Azzal nincs gond, ha inspirálódunk, vagy hasonló célokat tűzünk ki, a probléma inkább ott kezdődik, ha elhisszük, hogy nekünk is ezen a szinten kellene tartanunk és emiatt a jóga öröme egy stresszfaktorrá változik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Túl hamar abbahagyjuk a gyakorlást

Amióta egyre népszerűbb mozgásforma lett a jóga, rendszeresen fordulnak elő olyan emberek a stúdiókban, akik 2-3 alkalom után egyszerűen feladják a gyakorlást, mert elkönyvelik, hogy ez nem megy, nem nekik való, nem érzik jól magukat közben. Ez akár azért is lehet, mert elkövették az első három hiba egyikét, vagy akár mindegyikét. Mi a megoldás? Ne felejtsük el, hogy ez tényleg egy végtelen gyakorlás. Akárhányszor leterítjük a jógaszőnyeget, induljunk nulláról. Ne támasszunk saját magunkkal szemben lehetetlen elvárásokat, sokak számára a jóga egy komfortzónán kívüli dolog, így az elménk automatikusan kihátráltatna minket az ilyen helyzetekből. Ezen kell túllendülni. A kulcsszó: türelem.

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...