Recept

Nagymamám emlékére: hortobágyi palacsinta úgy, ahogyan ő csinálta

Elkészítés:

Apróra felvágom a hagymát és elkezdem egy kevés olajon dinsztelni, majd rádobom a felvágott/lereszelt fokhagymát. Ha már kicsit megpuhult, ráöntöm a darálthúst és sózom, borsozom ízlés szerint. Amint fehér lesz a hús, egy kis vizet (kb. fél decit) ráöntök, és beledobom a pörköltkockát. Amint kész a hús és kicsit összerotyogott a szafttal, szórok rá egy kis pirospaprikát is, majd mehet bele a tejföl és a tejszín. Nem kell ragaszkodni a pontos mennyiségekhez, annyit tegyünk bele, hogy krémes legyen. Kicsit főzzük, amíg összeérnek az ízek, majd levesszük a gázról. Ezután keverjük össze a palacsintatészta hozzávalóit, majd süssük ki.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A öntethez felforraljuk egy lábasban a tejfölt és tejszínt, majd hozzáadjuk a kockát, a pirospaprikát, sót, borsot. Ezután addig főzzük folyamatosan kevergetve, amíg el nem olvad a kocka.

A palacsintákat megtöltjük körülbelül 1-1 púpos evőkanál szósszal, és összehajtjuk (én háromszög formára szoktam). Öntünk rá egy kicsit az öntetből, és kész is.

Fotók: 123rf

Oldalak

Recept
Sztárok
Az Agymenők imádott Pennyje, Kaley Cuoco pár hete még nagy pocakkal ragyogott a BAFTA Tea Partyján, most pedig már élete is adott a második gyermekének is.
Egészség
Ennyiszer kellene porszívózni, hogy ne okozzon egészségügyi kockázatot a szőnyeg.
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.
Lifestyle
Bár a ducibb újszülötteket gyakran tekintik az életerősnek, és a magas születési súly önmagában nem jelent betegséget, ugyanakkor a legújabb kutatások szerint összefüggés lehet születés súly és a...