Nem számított az óriási korkülönbség: ilyen volt Darvas Lili és Molnár Ferenc kapcsolata

Zűrzavaros élet

Molnár Ferenc köztudottan nagy rajongója volt a női nemnek, éppen ezért nem meglepő, hogy az író háromszor is megnősült, emellett több szerető is az élete része volt. Első felesége Vészi Margit volt, házasságuk azonban egyáltalán nem volt tartós és hamar zátonyra futott: fél év után külön költöztek, négy év múlva pedig elváltak – állítólag az író alkoholista és agresszív ember volt, Margitot pedig többször is megverte, ennek ellenére kapcsolatuknak lett egy gyümölcse, méghozzá Molnár Márta, az író egyetlen gyermeke. Később, amikor még Margittal nem került sor a válásra, beleszeretett Varsányi Irénbe, aki a Vígszínház színésznője volt, viszont férjes asszony – Varsányi férjével párbajozott is, emiatt pedig Molnár börtönbe került. Ekkor vált el tőle Vészi Margit, az író pedig magánéleti kudarcai miatt mély depresszióba került, és öngyilkosságot kísérelt meg. A tehetséges író a híresztelések szerint második feleségére, Fedák Sárira is többször kezet emelt, válásuk azonban viszonylag csendben zajlott, miközben Molnár szíve már másért dobogott, méghozzá a fiatal és gyönyörű Darvas Liliért.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...