Lifestyle

Kirobbanóan pozitív lesz a február a kínai asztrológia szerint

A február 3-án kezdődő Fa-Tigris hónapjával több új kezdetet is köszönthetünk. Ekkor lépünk át a Kutya évébe is, és a tavasz energiái is megérkeznek! Szakértőnk, Padma cikkét olvashatjátok.

Éled a Fa elem – jön a tavasz

Eddig sem panaszkodhattunk a csikorgó hidegre, hiszen maga a tél évszak is elég enyhe időjárással telt, de a Fa-Tigris hónapjában már teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy itt a tavasz. Kell, hogy érezzétek zsigereitekben a jóleső bizsergést, mint ahogyan a természetben, a fákban is megindul az életenergia áramlása, hogy hamarosan új táplálékot felszívva a földből kizöldelljenek, és élettelivé váljanak. A Fa elem az elemek körforgásában az első megszülető őselem, minden dolgok kezdete, így hatalmas pozitív lendületet, optimizmust, életerőt, kreativitást reprezentál. Mindez elmondható a Tigris állatjegyről, minden kínai új év első hónapjának zodiákusáról, amely Fa elemet rejt önmagában. Idén ez a szokottnál is erősebb módon jelentkezik, hiszen most az Égi Áramlások szintjén is a Fa elem társul hozzá. Erős és dinamikus évkezdésre számíthatunk ezért minden fronton, sok új dolog kezdődhet el hatalmas elánnal februárban, – jelentkezhet ez akár nagy horderejű változások formájában is – és a tavasz kirobbanása is megállíthatatlan!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lehet azonban, hogy egymagadnak kell majd helyt állnod életed nagy változásai közepette, neked kell levezényelni mindent, ami most hirtelen előtted áll. Ez a te ügyed, rendjén van ezért ez így, állj bele bátran a helyzetekbe, biztosan tudván azt, hogy mindent, de mindent meg tudsz oldani, és minden nagyszerűen el fog rendeződni! Ha nem toporogsz bizonytalankodva, kétségbeesve pislogva magad körül, hogy valaki legyen a segítségedre, hanem a Tigris hatalmas bátorságára és erejére emlékezve – amely energia most a Tiéd! – önállóan és magabiztosan cselekszel, akkor nagy sikereket könyvelhetsz el akár már a hónap végére! Nagy nyereséged lesz ebből az egészből lelked mélyén is, hiszen büszkén tekinthetsz majd vissza erősségedre és ügyességedre, amelyek ezentúl már mindig veled maradnak. Így segítenek hozzá bennünket az ég energiái, hogy fejlődjünk, igazi lelki megvalósításokra tegyünk szert.

Mire számíthatsz még? Olvass tovább a következő oldalon!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...