Hajlamosak vagyunk elfelejteni, miért jöttünk a Földre

És vajon ki nevet a végén?

De nem okozhatsz másoknak kárt anélkül, hogy közben ne magadnak okoznád a legnagyobbat: sárba tiprod, elárulod a lelked, keresztülhúzod legszentebb szándékát és elképzelését arról, hogy mit szeretett volna megvalósítani földi élete során. Hatalmas veszteségekkel a szívedben fogsz életed végén hazatérni… Elsősorban nem is mások miatt kell tehát, hogy „jó” legyél. Magad miatt fontos ez.

Hogy mégse kelljen majd megbánnod semmit, állj meg néha, és emlékezz utad során a legfontosabbra: azért jöttünk, hogy megtanuljunk szeretni. A Föld majd szolgáltatja sorozatosan a „kísértéseket”, hogy feladod-e ezt a célt, és megélheted, megmutathatod újra és újra, mi a legfontosabb számodra.

Hogy jól vedd a kanyarokat, és Önmagadhoz hű maradhass, olykor látszólagos hátrányokat vállalsz be – tudatosan. De nem fogod bánni, mert amit megszerezhettél, vagy magadnak megtarthattál volna, azt lelked elárulása árán tehetted volna csak az adott szituációban. Ezért elengedted. Mert már tudod, hogy nem kell félned, nem kell önzőnek, kapzsinak és türelmetlennek lenned ahhoz, hogy mindaz „megtaláljon” téged az életben, amire olyan nagyon vágysz.

Soha ne feledd hát: azért jöttünk, hogy megtanuljunk szeretni.

„Életkörülményeink semmit sem jelentenek ahhoz képest, hogy mennyire vagyunk együttérzőek és elfogadóak másokkal szemben.”

Idézet Dr. Michael Newton regressziós hipnoterapeuta egyik páciensétől a Lelkünk útja c. könyvből.

* * *

Kérlek, oszd meg ezt a cikket minél több emberrel! Szinte nincs olyan, akinek ne lenne szüksége erre az üzenetre. Lesz, akinek felkiáltójel lesz, és nekilát igazítani az irányzékon, míg másoknak megerősítés lesz abban, hogy ne adják fel a jóságukat, bármilyen nehéz is néha. Szórjuk szét ezt a kis emlékeztetőt a világban!

Fotó; Leadfotó: 123rf.com