Május a Tűz-Kígyó hónapja a kínai asztrológia szerint. Mire számíthatunk?

Végre egy kis megnyugvás a kihívások, nagy változások után! Olvasd el szakértőnk, Padma előrejelzését!

Megérkezik a nyár

A kínai naptár szerint a nyár a Kígyó hónapjával kezdődik, így ez az állatjegy az évszakra jellemző tüzes töltést rejt, amely a Földi Áramlások szintjén fejti ki hatását. E hónapban az Égi Áramlás is tüzet hoz, így nagyon erős tűz-hatásra számíthatunk. Szó szerint és átvitt értelemben is felmelegít bennünket ez az energia: a sok napsütés mellett, amely élettelivé, vidámmá varázsol mindent, magunk is megtelünk életörömmel, lelkesedéssel, sőt szenvedéllyel is, amelyet finom, mély érzések kísérnek. Nagyszerű időszak ez emiatt a kapcsolataink érzelemmel való feltöltéséhez és elmélyítéséhez. Érzékenyebben figyelünk a másikra, de magunk is érzékenyebbé válhatunk, apróságok is megérinthetik a lelkünket pozitív és negatív értelemben is. Figyeljünk hát rá, hogy ne gyűjtögessünk feszültséget, ha valami zavar, még időben és békésen beszéljünk róla, különben csúnya robbanás formájában törhet fel belőlünk, amit már nehezebb lesz elviselni, és hatását elsimítani.

A sokak számára nehéz, megterhelő Sárkány hónapja után most megnyugodhatunk végre. Az életünk alapjait megmozgató, kimerítő események most nem várhatóak, inkább csak kisebb kihívások, amelyek meg sem fognak kottyanni, ha tudatosan kezeljük őket. Az egyik ilyen például az lehet, hogy kipattanhat valami rejtett konfliktus. Ne csináljunk bolhából elefántot, és akkor nem lesz baj! Vigyázzunk arra, hogy magunk közt tisztázzuk, amit kell, mert ha fölöslegesen sok ember vonódik be, akkor kellemetlenül feldagadhat a kisebb probléma is, akár nyílt botránnyá is, amire senkinek sincsen szüksége, és ezt elviselni már sokkal nehezebb lesz, mint magát a kiváltó apró eseményt.

Mire számíthatsz még? Olvass tovább a következő oldalon!

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...