Hogyan küzdjük le a féltékenységet?

Mi okozza valójában? Önmagunkban nem bízunk, vagy párunkban? Őrületbe kerget, vagy segít tisztán látni? Hol a határ? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ...

"Én nem vagyok féltékeny típus..."
Hihetünk azoknak akik azt állítják, ők sosem voltak féltékenyek? Tényleg létezik féltékeny és nem féltékeny nő, vagy valójában sosem szerettek ahhoz igazán, hogy ilyen érzések töltsék el?
Számos kapcsolat megkeserítője, ám úgy vélem, a féltékenység gyakran jó is lehet. Egy kis részben segít reálisan látni bizonyos dolgokat, de a legtöbb esetben ez a kis érzés kinövi magát és eltorzul. Elhatalmasodik az emberen, és minden apróságot jelnek tekintünk, minden szót igaznak hiszünk, kételkedni kezdünk párunkban és magunkban, ami a kapcsolat megromlásához majd a későbbiekben a végéhez is vezethet. És ami a legrosszabb, a végén csak önmagunkat hibáztathatjuk. De mindezt elkerülhetjük.

Hogyan kezeljük?
Minél jobban küzdünk a féltékenység ellen, annál jobban kezd eluralkodni felettünk. Ehelyett inkább próbáljunk különbséget tenni a valóság és a képzeletünk között. Ne higgyünk el mindent, amit más mond, hallgassunk a szívünkre és az eszünkre egyaránt. Ám, ha így sem működik, és továbbra is kételkedünk a párunkban, inkább vele beszéljünk, és ne másoktól várjunk megerősítést, vagy cáfolatot.

Ismerd fel!
Eleinte csak ártatlan gyanakvással kezdődik, majd elindul bennünk egy belső párbeszéd önmagunkkal.
"Vajon szeret? Csak én vagyok neki? Lehet, hogy megcsal? Mi van, ha talál nálam jobbat?"

A felsoroltak közül, akármelyik is bukkan fel gondolatainkban, mind azt bizonyítja, hogy valójában nem párunkra gyanakszunk, csupán önmagunkban nem hiszünk, illetve bízunk eléggé. Gyakran párunk a féltékenységre egyáltalán nem ad okot, mégis a kapcsolatokban időről időre felbukkan a bizalom kérdése. Bizonyos szinten a féltékenység teljesen normális, hiszen szeretjük párunkat és minden rezdüléséről tudni szeretnénk, és nem azért, hogy rövid pórázon tartsuk, sokkal inkább az okból, mert érdekel minket mi van vele és féltjük. Nem a felszínes "Jól vagyok, és a munkában is minden rendben." válaszokat várjuk, hanem valóban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit érez, és azoknak a perceknek is szeretnénk a részesei lenni, amit nem velünk töltött.

Végső soron minden ember egy minimális szinten kételkedik magában és a párjában, hiszen mint azt tudjuk: az ördög sosem alszik, tehát tegyünk róla, hogy mély álomba zuhanjon.