A kapcsolat alapja: a távolság
Emlékszel még a jóleső rózsaszín ködre? És az azt követő nyugalmi időszakra, amikor már nem szeretted volna minden percedet Vele tölteni, hanem másra is időt fordítottál, és őt ez bántotta? Esetleg ő csinálta ezt, míg te még vele lettél volna a hét minden napján? Pedig minden kapcsolat alapja a távolság.
Ez, ha éppen a fent említett, virágszínű ködben tartózkodsz, megdöbbenhet, pedig esetleges előző kapcsolataidban már tapasztalhattad. Az elején minden perced vele töltenéd, szeretnéd egyre jobban és jobban megismerni, feltárni minden apró vonását, és teljesen megmutatni saját magadat (leszámítva egy-két apróbb szépséghibát). Élvezed, hogy tudod, hogy telt a napja, és benned van az a jóleső érzés, miszerint másnap megint találkoztok, de legalábbis hosszú perceken-órákon át beszéltek telefonon.
Aztán ez egyszer csak elmúlik. Vagy te, vagy ő, esetleg mindketten, de valamelyikőtök biztosan ráébred, hogy a barátaival vagy a családjával is szeretne tölteni egy kis időt, esetleg egyedül lenne egy kicsit. Vagy ha ez ilyen konkrétan nem is tudatosul benne, akkor sem mozgat meg minden követ, hogy találkozhasson a másikkal, hanem inkább elmegy a nagymama születésnapi bulijára, vagy rendez egy kan- vagy csajbulit haverjaival. Ezzel azonban, ha nem viszi túlzásba, nincsen semmi gond!
Mi is az a túlzás?
Az, hogy kinek mi a túlzás, természetesen változó. Mégis vannak olyan dolgok, amelyek még megengedhetőek, megint mások már nem. Ha az említett bulira úgy megy el a másik, hogy veled biztosan sokat lesz együtt utána, ellenben a barátait egy ideig nem láthatja, érthető dologról van szó. Míg ha a fontos műtéten átesett, kicsit segítségre szoruló párját hagyja otthon, hivatalosan is vitaidő van. Akár csak akkor, ha már zsinórban mondjuk, az ötödik romantikus légyottot mondja le valamilyen ürüggyel.
Persze, vannak olyan helyzetek, amikor az „egymás után a sokadik randi lemondása” pusztán a helyzetekre vezethető vissza. Sok és halaszthatatlan munka, életbevágóan fontos segítségnyújtás, valakinek a kórházba kerülése… Sokszor egyik sem befolyásolható vagy megjósolható, a kikerülhetőségről meg ne is beszéljünk. Ilyenkor az egyik félnek megértőnek kell lenni, hiszen a másiknak így is van elég problémája. A kapcsolatok egyben lemondások is.
Ha úgy érzed, nem ragaszkodik hozzád…
Ha te vagy az a fél, aki – saját megítélése szerint – jobban ragaszkodik a másikhoz, minden bizonnyal félsz, de legalábbis aggódsz egy kicsit. Hagyd a szorongást! Ez teljesen természetes folyamat, mindenkinek szüksége van egy kis térre, ami csak az övé. Az „összenőtt” párok előbb-utóbb befásulnak, míg azok, akik külön is töltenek egy kis időt, nem.
Hiszen így lehet olyan élményekkel telítődni, amiket végül megoszthattok egymással. Ha mindent tudsz a másikról, előbb-utóbb ráunsz: kiszámíthatóvá válik, nem nyújt semmi újat, ellaposodik a kapcsolatotokkal együtt. Nem övezik apró rejtélyek, megfejtendő kis titkok, az egyik olyan összetevőt ölitek így ki a kapcsolatból, ami az elején annak az izgalmát adta. Tehát, szervezz programokat, csevegj a barátnőkkel (és csak fele arányban Róla…), legyél egy kicsit egyedül, töltődj élményekkel! Hidd el, sokkal jobb lesz így újralátni Őt.
Ha neked kell a tér…
Vagy éppen te gondolod úgy, hogy ideje egy kicsivel több időt külön töltenetek, ám érzed, hogy Ő ennek nem örül? Valószínűleg bosszant a dolog, ugyanakkor bele kell, hogy gondolj a másik helyzetébe: a megszokás, miszerint látszólag mindig együtt vagytok, hirtelen felborul, emiatt esetleg attól tart, már nem érdekel téged, elveszíthet, hiszen nem törődsz vele annyit.
Éppen ezért fontos, hogy éreztesd vele: a kevesebb idő nem egyenlő a kevesebb figyelemmel és szeretettel. Ha megbeszéltek valamit, lehetőleg ne mondd le, inkább előzd meg a dolgot: csak olyan randit vállalj, amit biztosan teljesítesz is. Ha ír neked egy üzenetet, válaszolj, amint tudsz, és ha csak úgy eszedbe jut, de már tovább is lépnél a gondolaton, hívd fel egy kicsit, lehet, hogy ő már nagyon hiányol! Neki fokozottabb közelség kell, amit te nem tudsz, és nem is érdemes biztosítanod, de megkönnyítheted a helyzetét.
Hiszen, ha hosszú távra terveztek, kell egy kis tér, szükség van apróbb, jóleső titkokra, melyeket miután egy kicsit érleltetek magatokban, elmesélhettek egymásnak. Kell az a tudat, hogy ez a pillanat csak az enyém, viszont később megoszthatom Vele, egy kis meglepetést okozva. Ahogy Selma Lagerlöf, svéd írónő mondta: „nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá.”.
Oldalak
Hirdetés
