Utazás

A világ legritkább állatát alig 30 éve ismerjük: kutatók keresik, hogy megmentsék a kihalástól

Szaolák a kihalás szélén

A felfedezést a 20. század egyik leglátványosabb zoológiai felfedezéseként emlegették, de kevesebb, mint 30 évvel később a szaolapopuláció a feltételezések szerint nagymértékben lecsökkent, valószínűleg a vadon élő állatok kereskedelmi célú orvvadászata miatt, amely 1994 óta robbanásszerűen megnőtt Vietnamban. 2001-ben a szaolapopulációt 70 és 700 közé becsülték Laoszban és több százra Vietnamban. Szakértők becslései szerint ma kevesebb, mint 100 élhet belőlük még a bolygón, ezért a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján is szerepel a faj 2006 óta.

Ugyanebben az évben a vietnami antilopok felkutatására egy kutatócsoport is megalakult William Robichaud és Simon Hedges vezetésével azért, hogy megmentsék a fajt a teljes kipusztulásról. Csakhogy ez nem egyszerű feladat, és azóta sem jártak sikerrel. 2017 és 2019 között 300 kameracsapdát helyeztek ki Laosz közelében egy védett területen körülbelül 30 négyzetkilométeres területen. Ez idő alatt több mint egymillió felvételt vizsgáltak át a szakértők, de egyiken sem tűntek fel az állatok.

A Természetvédelmi Világszövetség tavaly augusztusban sürgette a kutatás felgyorsítását és intenzitásának növelését is, mert ketyeg az óra, ki fognak futni az időből, a vietnami antilop pedig eltűnhet a Föld felszínéről. Megpróbálnak kutyákat kiképezni arra, hogy ismerjék fel a vietnami antilopok ürülékét, majd a DNS-vizsgálatok után azonnal szakértőket küldenének az érintett területekre, hogy megtalálják az állatokat. Ahogyan arra a hirado.hu is kitér cikkében, amennyiben sikerrel járnának, a vietnami antilopokat fogságban próbálnák meg párosítani, hogy később visszatelepítsék őket a vadonba.

A hihetetlenül fényes és lélegzetelállítóan látványos égi jelenség több másodpercen keresztül látható volt Magyarország felett. A legcsodásabb pillanatokat szerencsére kamerák is rögzítették.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.