Utazás

Mi lesz ebből? Gigantikus üstökös tart a Nap felé

Tíz év múlva jut igazán közel a Naphoz

Gary Bernstein, a Pennsylvaniai Egyetem munkatársa és az egyik felfedező egészen odáig merészkedett, hogy azt mondta: a C/2014 UN271 lehet az eddigi legnagyobb üstökös. A mostani alkalom egyébként azért is számít kuriózumnak, mert az égitest a szakemberek számításai szerint több mint 3 millió éve nem érintette a Naprendszer belső régióit.

A Neptunusz pályáján túl elhelyezkedő objektumok kutatása általában nehéz feladat. A Naprendszer külső tartományai roppant távoliak, valamint sötétek is, az itt található objektumok pedig általában csekély méretűek. Ugyanakkor 2013 és 2019 között futó Dark Energy Survey (DES) projekt keretében a kutatók sok olyan információt gyűjtöttek, melyek segíthetnek a régió - és az abban rejlő különböző égitestek - feltérképezésében.

Bernstein és kollégája, Pedro Bernardinelli épp ezen adatokat elemezve bukkantak a C/2014 UN271-re. Friss tanulmányukban aprólékosan bemutatják az égitestet. Lehetségesnek tartják, hogy épp ez az egyik legősibb üstökös, melyet valaha megfigyeltek a Földről.

Az égitest 2031-ben jut majd legközelebb a Naphoz. Ekkor 10,97 csillagászati egységre fog járni központi csillagunktól, és bár az üstökös hatalmas (155 kilométeres szélességű), szabad szemmel nem lesz látható az éjszakai égbolton, csak távcsővel lehet majd szemügyre venni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Még tavaly februárban szúrták ki a látványos jelenséget, mely egész Közép-Európát ámulatba ejtette. A tárgy maradványait Szlovéniában fedezték fel.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...