A szuperszámítógép már ismeri a pontos időpontot: ekkor pusztul el az emberiség

A Naprendszerrel kapcsolatos vizsgálatok már korábban rávilágítottak: 5 milliárd év múlva valószínűleg elpusztul majd a Föld, méghozzá a hidrogéntartalékait felélő Nap miatt, mely előbb vörös óriássá növekszik, elnyelve így a kék bolygót, majd külső rétegeitől megválva fehér törpévé zsugorodik.
Mikor szűnik meg az értelmes élet a kék bolygón?
A Bristoli Egyetem kutatóinak új szimulációjából azonban az is kiderül, hogy eddigre már nem lesz emberi élet a Földön. A brit kutatók izgalmas vállalkozásuk során a Föld jelenlegi éghajlati, óceáni kémiáját, valamint a tektonikus lemezek és az ökoszisztéma aktuális állapotát használták kiindulópontnak.
A szuperszámítógép segítségével elvégzett kísérlet nyugtalanító végkövetkeztetéssel zárult. Bőven a Föld 5 milliárd év múlva esedékes pusztulása előtt el fognak tűnni a sarki jégsapkák, és mivel jelentékeny mértékben megemelkedik a tengerszint, a partszakaszok nagyobbik része elnéptelenedik, a Föld légköre pedig szén-dioxiddal telítődik, radikálisan megnövelve a hőmérsékletet - és ez mind-mind annak a klímaváltozásnak köszönhető, mellyel az emberiség már évtizedek óta s küzd, s melyet - olybá tűnik - nem fogunk tudni visszaszorítani.
De vajon mikor tűnhet el a civilizációnk a Föld színéről? Lapozz, máris mutatjuk a szuperszámítógép válaszát!































