Lifestyle

Leszoktam a cigiről - Az 5. nap nehézségei

Régóta erősítem a dohányosok táborát- egész pontosan 7 éve-, de egy jó ideje már jómagam is untam a szagot, a bűzt, és a többi dohányzással járó kellemetlenséget. Így hát többszöri nekifutásra megdöntöttem saját rekordomat, és 5 napja nem dohányzom. Sőt, úgy terveztem, hogy a hátralévő életemben nem is fogok.

Az első komolyabb leszokásnak januárban rugaszkodtam neki, azóta pedig körülbelül havonta legalább egyszer. Az indokok általában nem arról szólak, hogy nem akarok meghalni idejekorán, vagy idegesít a szag, stb. hanem hogy nem lehet már zárt helyen rágyújtani, ill. egyre drágább a káros szenvedélyem. Ha valakinek hasonló gondolatai vannak, mint Nekem voltak eleinte, az ne is reménykedjen a leszokásban. 9 hónapba telt, de magamba beszéltem az előbbi indokokat.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Szeptembertől már nálunk is jön az elrettentő képpel ellátott cigisdoboz

A leszokás ezúttal előre jól megtervezett volt. Lefekvés előtt eltüntettem a nyomokat a lakásból (bezzeg amikor öngyújtó kellett, sosem volt, most pedig találtam egy egész kollekciót), nyitott ablaknál aludtam, hogy minden jól kiszellőzőn, és előre felhívtam füstölgő ismerőseim figyelmét arra, hogy a jövőben ne számítsanak arra, hogy együtt hódolunk a dohányzás oltárán. Emellett természetesen egész este készültem a másnapi nagy napra. A legtöbb időbe azt telt, hogy kitaláljam, mi legyen a pótcselekvés. Az előző alkalmakkor már próbálkoztam a rágózással és stressz labdával. Ezúttal úgy döntöttem, valami egészségeset és hasznosat választok, így maradtam az ásványvízivásnál. Az első nap megittam 4 literrel, azóta pedig sem a cigi nem hiányzik, és a folyadékfogyasztásom is visszaállt a normál 2 literre.

Ha mégis ránk törne az érzés, és nem tudunk ellenállni a dohányzásnak, vegyünk egy mély levegőt. Amennyiben 10 perc múlva is így érzünk, nyugodtan gyújtsunk rá, és várjunk még pár hetet, mert egyértelmű, hogy nem állunk készen a leszokásra. Aki komolyan gondolja, annak menni fog. 

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!