Szilágyi Liliána újra megszólalt: közösségi oldalán reagált apja és húga nyílt levelére

Testvére is tagadja a vádakat

„Aki valóban ismer engem és Téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok. Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért. Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, Te meg tudsz majd bocsátani magadnak. Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad” – zárta mondandóját Dr. Szilágyi Zoltán. Azóta már Liliána húga, Gerda is eljuttatott egy nyílt levelet az Origónak, amelyben apja állításait támasztotta alá: „Ellentétben, amit ő s Szilágyi Liliána állít, édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 – azaz születésem – óta ennek a családnak tagja voltam, s ott éltem velük – tehát a jelzett időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna, tudomással bírnék róluk. Édesapám soha nem akarta, hogy úszók legyünk. Mindig azt tartotta szem előtt, hogy a mi álmaink és céljaink megvalósuljanak. Többek között soha nem kívánta, hogy mérlegre álljunk, súlyunkat mérjük, illetve hogy korlátozva együnk. Az ő mondása: egyetek rendesen, mert energiára szükségetek van a napi feladatok elvégzéséhez” – áll a levélben, amit ide kattintva teljes egészében is elolvashatsz. Nos, most Liliána is reflektált apja és húga állításaira, ismét közösségi oldalán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...