„Ez egy horror volt” – Szűcs Judith megtörte a csendet, és feljelenti bántalmazó exét

A magyar diszkókirálynő, Szűcs Judith sokáig próbálta megőrizni a látszatot, ám most megrázó vallomással állt a nyilvánosság elé: 16 évig tartó párkapcsolata során súlyos lelki, mentális és fizikai abúzus áldozata volt. Az énekesnő feljelentést tesz volt vőlegénye ellen, akit zaklatással, ordibálással és molesztálással vádol.
Vége az elhallgatásnak
Szűcs Judith a TV2 Aktív című műsorában öntött tiszta vizet a pohárba. Mint mondta, korábban – a megszokott intelligens kilavírozással – próbálta finomítani a történteket, mondván, hogy a kapcsolatban voltak jó és rossz időszakok is. Ma már azonban tisztán látja a helyzetet:
„Itt molesztálásról, abúzusról, mindenről szó van. Borzasztó dolgok történtek, amiket én el fogok mondani a rendőrségen, és feljelentem” – fogalmazott megrázó őszinteséggel az énekesnő.
A kapcsolatnak végül tavaly szeptemberben vetett véget, amikor kitette a férfit a házából. Elmondása szerint a szakítás után mindent a nulláról kellett kezdenie, a férfi ugyanis tönkre akarta tenni, és anyagilag is teljesen kisemmizte.
























