Pablo Escobar szeretője elárulta, milyen élete volt a drogbáró mellett – Ez a csodaszép hölgy lágyította meg a kartellfőnök szívét

Őszinte vallomás

A kolumbiai tévébemondónő, Virginia Vallejo kegyeiért több milliomos is versengett, így ismerte meg Pablo Escobart is, akivel négy évig tartó viszonyba bonyolódott, élete pedig hamar veszélyben kezdett el forogni a kapcsolatnak köszönhetően. Virginia szemtanúja volt az alvilági életnek, amelybe Escobar vezette be, de koronatanúja lett két, elképesztő horderejű bűncselekménynek is: egy elnökjelölt meggyilkolásának, és az Igazságügyi Palotában lezajlott túszdrámának. Felmerülhet tehát bennünk a kérdés, vajon hogyan tudott egy szépséges hölgy szerelmes lenni egy szörnyetegbe? Nos, Virginia erről is lerántotta a leplet könyvében, amely három részből áll: Az ártatlanság napjai és az álmok; A pompa és a rettegés napjai; A távollét és a csend napjai.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A fejezetek remekül tükrözik kapcsolatuk fázisait: „Pablóval elvesztettem a józan eszem, ő pedig szintén elvesztette a fejét, amikor velem volt. Olyankor csak egy férfi volt, akit üldöz az igazságszolgáltatás, én pedig egy nő, akit felkapott a média, mert elcsábított egy nős, kétgyermekes drogbárót. Ismertük a másikat, és szükségünk volt egymásra minden fájdalom, bűncselekmény és bűn ellenére” – írja Virginia. Viharos szerelmi kapcsolatuk során a nő első kézből lett tanúja a vérontásnak, a félelemnek és a korrupciónak, amely Escobar birodalmának felemelkedését kísérte. Amikor 1982-ben a Vallejo találkozott Pablóval, a férfi még csak egy fiatal kongresszusi képviselő volt, aki magas politikai tisztségben reménykedett. A nő könyvében egy erős, parancsoló és könyörtelen üzletember képét festette le, aki távol áll attól a „menekülő patkánytól”, amelynek a média tartotta Escobart. Így a szerető kizártnak tartja, hogy Pablo lepukkant farmokon rejtőzött, és felfedi azt az oldalát, amit csak kevesen ismerhettek, maximum a kartell családja.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.