Pablo Escobar szeretője elárulta, milyen élete volt a drogbáró mellett – Ez a csodaszép hölgy lágyította meg a kartellfőnök szívét

Ilyen is tudott lenni

Virginia korábbi szeretőjét szép szavakkal is jellemezte: szerinte ugyanis Pablo nagyon nagylelkű volt, igencsak szeretett költeni más emberek javára, akiket kedvelt, így Virginiát is gyakran árasztotta el ajándékokkal. Egy rendkívüli találkozásról is ír, amikor meglátogatta a drogbáró egyik birtokát, ahol egy privát állatkert is helyet kapott elefántokkal, vízilovakkal, orrszarvúkkal, zsiráfokkal, zebrákkal, tevékkel és kengurukkal. Vallejo éppen a birtokon lévő folyóban úszott, amikor állítása szerint beszippantotta egy örvény, és csak másodpercekre volt a haláltól – Pablo azonban egy percig sem habozott: „Gondolkodás nélkül utánam ugrott a vízbe, és már ott is termett mellettem. Először csak szavakkal próbált megnyugtatni, végül precíz mozdulatokkal és hihetetlen erővel kihúzott a partra. Az a magabiztos, bátor ember úgy ragadt ki a halál karmai közül, mintha egy tollpihe lennék, mintha egyenesen immunis lenne a veszélyre”. Virginia azt is elárulta, hogy e találkozó idején neki még párja volt, de a férfi kokainfüggősége miatt véget vetett a kapcsolatnak – ironikus módon a nő hamarosan a történelem egyik leghíresebb dílerének karjaiban találta magát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Noha Szerencsi Éva az Abigélnek köszönhetően hatalmas sztár lett, később nagy ívben elkerülték a szerepek és a lehetőségek. Depresszióval küzdött, végül fiatalon, 52 évesen, súlyos betegen távozott az élők sorából.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Google Chrome Webáruházában tűnt fel el egy kiegészítő, ami nagyon veszélyes, és minél hamarabb törölni kell.
Sztárok
Monica Bellucci neve évtizedek óta egyet jelent a kifinomult nőiességgel és az időtlen eleganciával. Nem csoda, hogy sokan kíváncsiak arra is, milyen illatot választ magának a világhírű színésznő.
Sztárok
Egy különleges hölgy világsztár is kilátogatott a foci-vb egyik meccsére, de Hajdú B. István valószínűleg nem tudta, hogy ki az.
Sztárok
Újabb izgalmas műsorral készül a TV2. A csatorna egy valódi bűnügyeket feldolgozó produkciót jelentett be, amelynek egyik legnagyobb meglepetése, hogy hosszú idő után ismét visszatér a képernyőre az...
Lifestyle
Most a kánikula alatt sokan felkapták a fejüket, és elgondolkoztak, hogy vajon mennyi víztartaléka van Magyarországnak?
Sztárok
Kevés magyar film mondhatja el magáról, hogy hónapokkal a premierje után is tömegeket vonz a mozikba, most azonban valami egészen rendkívüli történik. A hatalmas közönségsikernek köszönhetően a...