Gyönyörű nőért rajong a Vészhelyzet Carter dokija: ilyen csodásan mutat egymás mellett a színész és meseszép szerelme

A Vészhelyzet közkedvelt Carter dokija lassan 10 éve boldog második felesége, Sara mellett, közös fotóikon pedig csak úgy sugárzik róluk, hogy mennyire imádják egymást.

Álompár

1996-ban került képernyőre, és 15 évadon át futott minden idők egyik legsikeresebb kórházsorozata, a Vészhelyzet, amely hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvend mind a mai napig. A történetnek hála a szereplőgárda egyből ismertté és népszerűvé vált az egész világon: gondoljunk csak George Clooney-ra, aki a szériának köszönhetően hívta fel magára Hollywood figyelmét, de a kölyökarcú Carter dokit megszemélyesítő Noah Wyle is sokat profitált a szerepéből, aki nemcsak a tehetségével, hanem megnyerő sármjával is belopta magát a nézők szívébe. Egy korábbi cikkünkben már megmutattuk, hogy a színész mostanra sokat változott – ami nem csoda, hiszen elmúlt 50 éves –, de ma is pont olyan jóképű, mint karrierje kezdeti éveiben. S bár volt idő, amikor magánélete nem alakult túl fényesen, mostanra elmondhatja magáról, hogy minden szempontból révbe ért, hiszen közel 10 évvel ezelőtt rátalált az igaz szerelem, ráadásul egy ámulatba ejtően szép nő személyében. Galériánkban megmutatjuk, milyen gyönyörű a Vészhelyzet sztárjának felesége:

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Maura Tierney egyik leghíresebb szerepe Abby Lockhart nővér volt a Vészhelyzet című kórházsorozatban. A színésznő 15 évvel ezelőtt hagyta ott a szériát, de azóta is aktívan dolgozik.

Leadfotó: Chris Haston/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.
Lifestyle
Amikor kistestvért tervezünk a családba, ritkán gondolunk bele, hogy ez a csodálatos változás a nagyobb gyerekben bizony féltékenységet és bizonytalanságot is kelthet. Pedig ahol több gyerek él...
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...
Fashion&Beauty
A 2025-ös szezon legizgalmasabb alapdarabja minden öltözéknek új értelmet ad. Akár elegáns, akár sportos, akár bohém stílust választasz, ez a ruhadarab pillanatok alatt formálja a sziluettet, és a...
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...