Alig két évvel a Taylor-gyilkosság után Mabel ismét egy fegyveres incidens miatt került az újságok címlapjára. 1924 januárjában személyi sofőrje, Horace Greer egy vita során meglőtte Courtland S. Dines vagyonos üzletembert, ráadásul a lövöldözéshez a színésznő tulajdonában lévő pisztolyt használta. Dines túlélte a támadást, az ügy azonban hatalmas felháborodást váltott ki, és tovább rontotta Mabel amúgy is megtépázott hírnevét. Bár nem a színésznő követte el a lövöldözést, a sajtó ismét az ő nevét emlegette a leggyakrabban, a közönség egy része pedig végleg elfordult tőle. Egyes amerikai mozik levették műsorukról a filmjeit, és a botrány miatt a producerek is egyre óvatosabban viszonyultak hozzá. Mabel ekkor még megpróbálta újraépíteni a karrierjét: színpadon szerepelt, később pedig Hal Roach stúdiójánál vállalt feladatokat, a régi sikereket azonban már nem tudta megismételni. Magánéletében is váratlan fordulat következett be, amikor 1926 szeptemberében hozzáment régi ismerőséhez, Lew Cody színészhez. Házasságuk szokatlan körülmények között köttetett, és bár hivatalosan Mabel haláláig együtt maradtak, a beszámolók szerint többnyire külön éltek. A színésznő ekkor már egyre gyakrabban betegeskedett, de állapotának valódi súlyosságát sokáig nem ismerték fel.
Fotó: Pinterest