Mabel Normand 1892. november 9-én született New York Staten Island nevű városrészében, Claude és Mary Normand gyermekeként. Szerény körülmények között nőtt fel, ezért már egészen fiatalon munkát kellett vállalnia, hogy hozzájáruljon családja megélhetéséhez. Mindössze tizennégy éves volt, amikor modellkedni kezdett, és hamarosan neves illusztrátoroknak, köztük Charles Dana Gibsonnak is pózolt. Gyönyörű arca képeslapokon és magazinok címlapjain jelent meg, ám ismerősei szerint nemcsak a szépsége, hanem vidám természete és kivételes humorérzéke is megkülönböztette őt a többi lánytól. Barátai biztatására 1909 körül a filmezéssel is megpróbálkozott, és hamarosan kisebb szerepeket kapott a Kalem, majd a Biograph filmstúdió produkcióiban. Itt ismerkedett meg Mack Sennett-tel, aki később nemcsak pályafutásának egyik legfontosabb alakja, hanem szerelme is lett. Mabel a Keystone stúdió sztárjaként valóságos szenzációvá vált, különösen Charlie Chaplinnel és Roscoe Arbuckle-lel készített vígjátékainak köszönhetően. Később már saját filmjeinek elkészítésében is részt vett, és olyan sikeres alkotások fűződtek a nevéhez, mint az 1918-as Mickey. A színésznőnek ekkoriban szinte egész Amerika a lábai előtt hevert, ám a magánélete korántsem alakult ilyen szerencsésen.
Fotó: Pinterest