Sztárok

Ebben az országban máris mérlegelik, hogy eltávolítsák-e államfői tisztségéből Károly királyt

Antigua és Barbuda fontolgatja, hogy megszabaduljon-e az új brit uralkodótól, aki múlt csütörtökön foglalta el a trónt.

Egy hosszú folyamat végére tennének pontot

Könnyen előfordulhat, hogy az új brit uralkodó, a II. Erzsébet helyébe lépő III. Károly hamarosan eggyel kevesebb ország államfője lesz - értesült róla nemrég az Al Jazeera. Antigua és Barbuda ugyanis jelenleg is fontolgatja, hogy megszabaduljon-e a 73 éves brit királytól: a következő három évben népszavazás tehet pontot a dilemma végére. Ha a karibi ország köztársasággá válik - ez lesz a majdani népszavazás tétje -, természetesen automatikusan eltávolítják hivatalából a monarchát.

Antigua és Barbuda még 1981-ben függetlenedett Nagy-Britanniától, ugyanakkor napjainkban is azon államok közé tartozik, melyek a jelenleg 15 országból álló Brit Nemzetközösséget alkotják - a politikai szövetség többnyire az egykori brit birodalom területeiből tevődik össze, tagja Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és Jamaica is. Ezen országok államfője napjainkban is a mindenkori brit uralkodó.

Gaston Browne, a karibi Antigua és Barbuda újraválasztásra készülő miniszterelnöke úgy fogalmazott: a köztársasággá válás lenne az utolsó lépés az ország régóta tartó függetlenedési folyamatában, de hozzátette: a népszavazás nem minősül ellenséges aktusnak, és a Brit Nemzetközösségi tagság visszavonását sem eredményezi.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Napok óta azt találgatja mindenki, vajon Meghan Markle miért nem kísérte el Harry herceget a haldokló Erzsébet királynő betegágyához – nos, állítólag az újonnan kikiáltott Károly király az oka mindennek, aki szigorúan megtiltotta a hercegnének, hogy Harryvel tartson.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...