Sztárok

Gyönyörű nővé cseperedett Grace Kelly unokája: a 30 éves Jazmin törvénytelen kapcsolatból született – fotók

Édesapja 14 éves korában ismerte el a házasságon kívül született lányt, aki ma már csodaszép, felnőtt nőként éli az életét. Bár Jazmint semmilyen rang nem illet, féltestvéreihez hasonlóan ő is örököl majd a herceg vagyonából.

Tinédzserként találkozott először az apjával

Noha az utóbbi időben II. Albert monacói herceg és felesége, Charléne hercegné rejtélyes házasságáé volt a főszerep a sajtóban, az uralkodó hírnevét már korábban is számtalan magánéleti botrány árnyékolta be. Mint megírtuk, a nyilvánosság előtt a tökéletes pár képében tetszelegnek, ám mindeközben többen arról suttognak, hogy a boldogságuk csupán látszat, s a felszín alatt súlyos problémák húzódnak – például a mai napig nem tudni pontosan, miért hagyta faképnél tavaly a családját hónapokra a hercegné. Sokan úgy vélik, Albert több alkalommal tanúsított csalfa természete is erősen közrejátszik Charléne furcsa viselkedésében, hiszen nyílt titok, hogy az uralkodó sosem a hűségéről volt híres. Már két, házasságon kívüli szerelemgyermeket is elismert, akik közül az idősebbik mostanra igazi, felnőtt nővé érett – ráadásul mióta édesapja törvényesen elismerte, a királyi családban is elfoglalta méltó helyét. Galériánkban megmutatjuk, kicsoda pontosan Albert törvénytelen lánya, azaz Jazmin:

Az uralkodó és a korábbi dél-afrikai úszónő 2011. július elsején állt oltár elé, 2014-ben pedig megszületettek az ikrek, Gabriella hercegnő és a trónörökös Jakab herceg. II. Albert azonban valójában négy gyermek édesapja.
Kattints a további képekért!

VI. Fülöp királyt idősebb lánya, Bourbon Leonóra követheti a spanyol trónon. Ugyan Asztúria hercegnője még csak 16 éves, de már most igazi kis hölgy, akiről a közeljövőben bizonyosan sokat fogunk még hallani.

Leadfotó: George Pimentel/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azt hisszük, csak nekünk nőknek kellemetlen nőgyógyászhoz menni, pedig sokszor a dokik is kiakadnak egy-egy betegen. Most azt is elárulták, miért.
Sztárok
Többekről nem is gondoltuk volna, hogy ennyire fiatalok voltak, amikor először ágyba bújtak kedvesükkel.
Recept
Íme egy egyszerű vacsoraötlet: készíts csirkéből meleg serpenyős caprese-t! Ez a tökéletes 30 perces étel, amelyet az év bármely szakában kipróbálhatsz!