Autókat vonhatnak ki a forgalomból Magyarországon, közeleg a határidő

Rengeteg autós számára komoly határidő közeledik, aki pedig nem lép időben, annak az autóját kivonják a forgalomból.

Érdemes megnézni, minden rendben van-e a rendszámtáblával

Az első rendszámtáblák 1901-ben jelentek meg Magyarországon, amikor a hazai hatóságok a motorizáció terjedésével együtt felismerték, hogy az új járművek azonosítása nélkülözhetetlen. Az első hivatalos magyar azonosítók római számból (a kerület jelzésére) és három számjegyből álltak. A rendszabályok háború utáni egységesítését követően 1948-ban vezették be a műszaki vizsgát és az új rendszámokat.

A rendszámtábla láthatósága ma is kulcskérdés. A jogszabályok szerint minden autón jól olvasható, tiszta rendszámnak kell lennie, és a hatóságok akár akkor is megbüntethetik a sofőrt, ha a tábla koszos, sáros vagy annyira szennyezett, hogy nem olvasható. A bírság összege változó, de a hatóságok minden esetben szigorúan veszik a kérdést, mert a rendszám olvashatósága alapvető feltétele a jogszerű közlekedésnek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Most a rendszámtáblával kapcsolatban több tízezer érintett autósnak időben kell lépnie, különben decembertől szabálytalanul közlekedik. A hatóságok felkészültek a rohamra, de a gyártási kapacitás véges, és a késlekedés könnyen hosszabb várakozási időt eredményezhet.

Miről is van szó pontosan, és kiknek kell lecserélniük a rendszámtáblájukat itthon, azt egy gyors lapozás után megtudod!

Oldalak

Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...