Sztárok

Már 55 évesen kerekesszékbe kényszerült, mégis haláláig dolgozott a legendás magyar szinkronhang

13 évvel ezelőtt hunyt el Kristóf Tibor színművész, az egyik legmarkánsabb és legfoglalkoztatottabb magyar szinkronhang. Sosem végzett színművészetit, diploma nélküli őstehetség volt, aki világsztárokat szólaltatott meg a mikrofon mögött.

67 évesen halt meg a magyar szinkron nagymestere

2009. szeptember 2-án, azaz kereken 13 évvel ezelőtt hunyt el Kristóf Tibor színművész. Lehetséges, hogy a nagyközönségnek nem is mond sokat ez a név, de ha Sean Connery vagy épp Morgan Freeman állandó magyar hangjaként hivatkozunk rá, biztosan mindenkiben feldereng érces, keményen férfias orgánuma. A 67 esztendős korában elhunyt magyar művész sosem emelkedhetett pályája csúcsára. Nem kapott impozáns szakmai- és közönségdíjakat, nemigen játszott jelentősebb szerepeket emlékezetes filmekben, sőt még hangos botrányok sem tarkították magánéletét. Kristóf Tibor csendben tette a dolgát színpadon és a mikrofon mögött egyaránt. Ennek ellenére is különleges életművet hagyott maga után, hiszen kevesen mondhatják el, hogy mindössze a hangjátékukkal milliókat varázsoltak el a tévéképernyők előtt. Kristóf Tibornak, minden idők egyik legfoglalkoztatottabb és legtehetségesebb magyar szinkrohangjának azonban ez is sikerült.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sok olyan hazai színművész tudnánk sorolni - Latinovits Zoltántól Tordy Gézáig -, akik anélkül is különös megbecsülésre tettek szert a szakmában, hogy nem végeztek főiskolát. Kristóf Tibor sem jelentkezett a színművészetire, sőt helyette eleinte egy polgári szakma mellett kötelezte el magát. 1967-ben elvégezte az ELTE jogász szakát, azonban később mégis Thália papja vált belőle.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Két fiatal nyaraló sorsa vett katasztrofális fordulatot Horvátországban, miután egy elhagyott dizájner táska miatt bilincs csattant a csuklójukon.
Lifestyle
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Lifestyle
Nem minden lehetőség kopogtat kétszer. Három csillagjegy előtt most olyan időszak nyílhat meg, amely komoly pozitív változásokat és váratlan sikereket tartogathat.
Lifestyle
Nem minden időszak alakul úgy, ahogyan eltervezzük, és néha a legnagyobb kihívást éppen a váratlan fordulatok jelentik. Három csillagjegy előtt most olyan napok állhatnak, amikor a türelem lesz a...
Sztárok
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.