Sztárok

Elképesztő a hasonlóság: ez a nő akár Diana hercegné ikertestvére is lehetne – Épp úgy néz ki, mint Vilmos és Harry anyja

Szinte lehetetlen különbséget tenni a két nő között, annyira nagy a hasonlóság – nem csoda, hogy az egész világ felfigyelt a hollandiai lányra.

Felrobbantotta az internetet

A sztárok hasonmásainak bizony nincs könnyű dolguk: egyrészt igazi mázlisták, hogy ismert emberek alteregói, ám ez a mai, internet uralta világban azzal jár, hogy csodálóik mellett akadnak olyanok is, akiktől rendkívül sok negatív hozzászólást és bántást kapnak. Éppen ezzel kell megküzdenie a 21 éves Rose van Rijinnek is, aki influenszerként tevékenykedik a mindennapokban: a hollandiai lány elképesztő követőbázissal rendelkezik, a TikTokon már több mint egy millióan kíváncsiak rá, ez a szám pedig folyamatosan növekszik. Rose „hasonmás-karrierje” azzal kezdődött, hogy fotókat és videókat gyártott a közösségi oldalakra, amelyeken 70-es évekbeli szettekben pompázott, például az ABBA női tagjait utánozta. Ekkor figyeltek fel az emberek arra, hogy Rose rendkívüli módon hasonlít Diana hercegnére, de sokkal nagyobb lenne köztük az egyezés, ha a lány levágatná a haját – nos, Rose így is tett, ma pedig már tarol az interneten azzal, hogy újraalkotja a walesi hercegné ikonikus frizuráit, sminkjeit, megjelenéseit és fotóit. Galériánkban mutatjuk!

Íme az eredeti és elméletben utánozhatatlan Diana hercegné a tőle megszokott, ikonikus frizurával. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy Dianát valamennyire mégiscsak lehet utánozni, legalábbis stílusát olyannyira lemásolni, hogy elképesztő legyen két nő között az egyezés.
Kattints a további képekért!

Egyszerűen döbbenetes, hogy Heidi Agan épp úgy néz ki, mint a trónörökös Vilmos herceg imádott neje – pont mintha egymás tükörképei lennének.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...