Recept

Kukoricás mini-fasírt mártogatóssal

Van, hogy nincs kedvünk leülni az asztalhoz, és megebédelni. Ebben a tikkasztó hőségben szívesebben csipeget az ember lánya, miközben sütteti magát a napágyon, ezért érdemes magunk mellé készíteni egy kevés kukoricás mini-fasírtot mártogatóssal.

Hozzávalók

  • Tetszik az oldal?
    Nyomj itt egy nagy
    Tetszik-et és gyere
    máskor is!
    2 szelet szendvicskenyér
  • 30 dkg konzerv kukorica
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kg paradicsom
  • 1 kg darált hús
  • 2 tojás
  • 1 csokor finomra vágott koriander
  • olaj
  • 2 evőkanál paradicsompüré

Elkészítés

Először is, a kenyeret vágjuk kis kockákra, áztassuk bele vízbe, majd nyomkodjuk ki. a kukoricát csöpögtessük le, és vágjuk durvára. A hagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk finomra. Végül a paradicsomot is tisztítsuk meg és vágjuk kisebb darabokra. A darált húst keverjük össze a kenyérrel, a kukoricával, a vöröshagyma felével, és a két tojással, majd ízesítsük sóval, borssal, fokhagymával és korianderrel. A masszából nedves kézzel formázzunk kis golyókat, majd süssük ki őket forró olajban. Közben egy másik serpenyőbe forrósítsunk olajat, amin a maradék hagymát süssük üvegesre, és adjuk hozzá a paradicsomot, a paradicsompürét, majd ízesítsük sóval és borral. Hagyjuk összeforrni, majd a golyók mellé tálaljuk.

Ha vegetáriánus ételre vágynál, készíts a mártogatós mellé cukkini fasírtokat!

Oldalak

Video Inspiráló Nők Díj 2024 - Szavazz te is a kedvencedre!
Recept
Fashion&Beauty
Taylor Swift új kedvenc rúzsárnyalata egy igazi Jolly Joker, ráadásul az énekesnő sminkese is úgy gondolja, hogy kiváló választás a szezonra.
Fashion&Beauty
Ez a hónap a dögös, letisztult, ugyanakkor elegáns árnyalatoknak kedvez, amelyért minden stílusos nő rajongani fog.
Lifestyle