Készíts ma gyrost!

Gyrost ma már szinte minden nagyvárosi utcasarkon kapni, de ha nem bírsz betelni a görög ízekkel, akár házilag is elkészítheted.

Pár éve még csak a görög étel nevét tanulgattuk, ma pedig már a gyorséttermek nélkülözhetetlen és legnépszerűbb kínálata. Még a kisvárosokban is sorra nyílnak a gyrososok, arról nem is beszélve, hogy egy hosszabb belvárosi utcán végigsétálva akár több egymást túllicitáló üzlet kínálja a legújabb akcióit.

A pizza után tehát eljött a gyros ideje, hisz évek óta rendületlen népszerűségnek örvend szerte a világban, így sok variációja kering elkészítésének különböző szokásai szerint, és a századok során is rengeteget változott. A ma ismert változata bármilyen húsból elkészíthető, sok helyen például sertésből, marhából vagy pulykából készült gyros is kapható, a nagyobb választékkal több vendéget csábítva a finom illatok után. Ez különösen Görögországban jellemző, hiszen a görögök eredetileg birkahúsból készítették, de a sok turista miatt ma már csirkés gyros is kapható.

A görög gyros

Egy hazai gyroshoz szokott külföldi először meg fog lepődni a Görögországban kínált étel összetevőin, hiszen a még görögösebb ízeket vegyítő ételcsoda helyett a barátságos kiszolgálók inkább a Mc Donald’s ízeire hajazó gyrost nyomnak a kezünkbe ketcuppal, mustárral és sültkrumplival. De hogy mégse a „mekis” gyros tudata maradjon meg a göröghonba látogató turistákban, minden helyen kapható hozzá a görög ételkülönlegesség, a tzatziki. Összetevői a juh vagy kecsketejből készült joghurt, az uborka és egy tálhoz akár egy teljes fokhagyma. Olívaolajjal, kaporral és mentával ízesítik, a kebab mellé pedig kísérőként vagy előételként is fogyasztható. A gyros tehát őshonában sem egyforma, a variációk száma pedig csak bővül, de az itthon kapható egyik legnépszerűbb változatot a következőképp készítheted el!

Pita

A gyrost a gyorséttermekhez hasonlóan kétféleképp is tálalhatod, pitában vagy tálon. Az utóbbihoz is készíthető pita, ami a töltelékkel együtt, de nem benne fogyasztható, bár aki csak a gyros öntetes töltelékéért rajong, az a pita helyett talán kenyérrel vagy más szénhidráttal is beéri. Ha mégis a pita mellett döntünk, hiszen úgy az igazi, ma már a hipermarketekben készen is kapható, általában a gyorséttermek többsége is egy nagyobb üzletlánctól rendeli. Ha azonban igazán villogni szeretnénk vendégeink előtt, saját kezűleg egyszerűen elkészíthetjük a pitát is.

Hozzávalók:

•    1 kg liszt
•    5 dl langyos víz
•    2,5 dkg élesztő
•    fél teáskanál cukor
•    fél evőkanál só

Elkészítés:

Az élesztőt langyos vízbe morzsojuk és cukorral, sóval a liszthez keverjük. Annyi vízzel gyúrjuk össze, hogy lágy tésztát kapjunk, amit aztán letakarunk és egy óráig kelesztünk. A tésztából golyókat formázunk, majd negyed óra múlva kb 1 cm vastagságúra nyújtjuk. Tepsiben 2-3 percig sütjük, majd amikor a közepe felpúposodott, megfordítjuk. Ügyeljünk arra, nehogy túlsüssük, és miután kivettük a sütőből, takarjuk le konyharuhával, hogy friss és puha maradjon.

Töltelék

Hozzávalók:

•    50 dkg borjúhús
•    4 teáskanál gyros-fűszerkeverék
•    6 evőkanál olaj
•    1 kígyóuborka
•    15 dkg paradicsom
•    1 fej lilahagyma
•    kakukkfű
•    só, bors

A húst felcsíkozzuk, majd gyros-fűszerkeverékkel, sóval és borssal ízlés szerint megszórjuk. Egy éjszakát hagyjuk állni benne, másnap pedig forró serpenyőben hirtelen megsütjük. A paradicsomot, az uborkát és a hagymát felkockázzuk, a hússal pár percig sütjük, majd együtt rétegezve töltjük a pitába.

A borjúhús helyett marhából, pulykából vagy csirkéből is elkészíthetjük a tölteléket, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét.

Joghurtos öntet

Hozzávalók:

•    2 dl joghurt
•    2 gerezd fokhagyma
•    2 kiskanál szárított vagy friss kapor
•    fél kiskanál gyros-fűszerkeverék
•    só

A fokhagymát apróra zúzzuk, majd a kaporral a joghurtba keverjük. Ízlés szerint fűszerezzük gyros-fűszerkeverékkel és sóval, végül az elkészült gyrosra öntjük és már ehetjük is.

 

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...