Recept

Az ország legnagyobb gasztrofesztiválján mindenki talál ínyére való programot – Adunk egy kis ízelítőt belőle

Az idei fesztivál tematikája

Míg a korábbi években ikonikus ételek, alapanyagok, étel-ital párosítások kerültek a középpontba, addig a Gourmet idei vezérmotívuma az "örökség" lesz. „Úgy érezzük, ez a téma egyrészt illik a tizedik rendezvény ünnepi hangulatához, másrészt tovább erősít olyan, számunkra is fontos értékeket, mint a szezonalitás, a lokalitás vagy a személyesség” – árulta el a főszervező. A fesztivál fő támogatója, az OTP Bank egyebek mellett értékmegőrző szolgáltatással várja az érdeklődőket. A rendhagyó témának köszönhetően a kínálat is minden eddiginél színesebb lesz, a fesztivál teljes menüjét a nyitás előtt egy héttel teszik közzé a szervezők.

Ami a programokat illeti, a Gourmet Akadémia minden nap workshopokkal és demófőzésekkel várja a tanulni és szórakozni vágyókat. Fellép többek között Széll Tamás (Stand), Tóth Szilárd (Salt), Mizsei János (MÁK), Farkas Richárd (Pajta), Bíró Lajos és Dani, de Steiner Kristóf vegán workshopján, japán tésztagombóc készítésen vagy kézműves ginkóstolón is részt vehetünk. A desszert sem maradhat el: lesz babka, flódni és megkóstolhatjuk Menyhárt Attila, a Kollázs cukrászséfjének egyik remekművét is. A pontos program itt található.

Vasárnap a gyereknapot is ünnepli a Gourmet: a kisebbek olyan sztárokkal süthetnek-főzhetnek együtt, mint Rosenstein Tímea, Szabi a Pék vagy Wolf András, és őket várja majd a Kerek Perec gasztrojátszótér és a Babajátszóház is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bérlet és a napijegyek már elérhetőek, méghozzá a rendezvény kezdetéig kedvezményes elővételi áron, amely limitált számban tucatnyi kóstolókupont is tartalmaz. A Gourmet Fesztivál vendégei, azon túl, hogy egyedülálló gasztroélménnyel lesznek gazdagabbak, jótékonykodhatnak is: a főbejáratnál található molinón autista fiatalok rajzai jelennek meg, kapcsolódva a gourmet tematikához. Az eredeti művekre mindenki licitálhat az Autistic Art Alapítvány online aukciós felületén. A licitekből befolyó összeggel az alapítvány munkája kerül támogatásra, amely az autizmussal élők különleges alkotásait mutatja be a világnak, segítve ezzel nem mindennapi életüket.

Egy spanyolok által fejlesztett ételnyomtató prototípusát tesztelték az észak-olasz Treviso város melletti Villorbában.

Leadfotó: facebook.com/GourmetFesztival

Oldalak

Recept
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.