Recept

Az ország legnagyobb gasztrofesztiválján mindenki talál ínyére való programot – Adunk egy kis ízelítőt belőle

Megújult erővel tér vissza a Gourmet Fesztivál, az ország legnagyobb gasztrofesztiválja. A jubileumi rendezvény – ahol végig kóstolhatjuk Magyarországot – idén is mindenből a legjobbat kínálja, ezúttal az "örökség" jegyében.

Újra Gourmet Fesztivál!

2022. május 27-29. között ismét a gasztronómia rajongóinak találkozóhelyévé válik a megújult Millenáris, ahol két év szünet után újra várja látogatóit az OTP Bank Gourmet Fesztivál. „Tíz évvel ezelőtt azzal a céllal hívtuk életre a Gourmet-t, hogy népszerűsítsük a minőségi gasztronómiát. Közben nagyot változott a világ és ma már számos izgalmas étterem található szerte az országban” – mondta el Gerendai Károly, a fesztivál megálmodója. „Ebben a fejlődésben fontos mérföldkő a Gourmet, s ma már a bőség zavarával küzdünk, amikor a kiállítókat hívjuk a rendezvényre. Számomra külön öröm, hogy az elmúlt évek kihívásai és a jelenlegi nehézségek ellenére is lelkesek a kiállító partnereink, és úgy tűnik, a közönség részéről is felfokozott az érdeklődés” – tette hozzá Gerendai.

Ahogy korábban, úgy idén is mintegy 100 kiállító lesz jelen a fesztiválon” – jelentette be Nemes Richárd, a Gourmet főszervezője. „Köztük majd' 50 étterem szerte az országból: a legizgalmasabb fővárosiak mellett számos vidéki klasszissal és új gyöngyszemekkel is találkozhatnak majd a látogatók” – tette hozzá. Minőségi street foodból és remek cukrászdákból sem lesz hiány, valamint ott lesznek a legjobb hazai borászatok, pálinkafőzdék, koktélbárok is. A kínálatból nem hiányoznak majd a pezsgők, a sörök és a kávékülönlegességek sem, sőt, aki időben érkezik, ezek kóstolásához ajándékkuponokat is kap majd. A kiállítók teljes listáját itt lehet megnézni.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Recept
Sztárok
Az erdélyi származású magyar színész egy csapásra szupersztárrá emelkedett, amikor a TV2 bemutatta a Hunyadi című történelmi tévészériát. Kádár L. Gellért most a Nők Lapjának adott interjút, melyben...
Utazás
A Balaton az egeket ostromló árak és az egyre riasztóbb méreteket öltő túlturizmus miatt érezhetően veszít népszerűségéből - legalábbis a belföldi turisták körében. A zavartalan üdülésre vágyó...
Sztárok
Ferenc pápa 2023-ban misézni készült a Szent István-bazilikában, amikor megpillantott egy szegedi hajléktalanotthonban élő magyar papot, aki korábban mindkét lábát elveszítette. Az ország ekkor...
Sztárok
Kínos történet látott napvilágot a palota zárt ajtói mögül: Kamilla királyné dühtől fortyogva távozott egy vacsoráról, miután képtelen volt leküzdeni a féltékenységét.
Home&Design
Te is rendszeresen nyitva hagyod a mosógéped ajtaját, hogy az eszköz kellő mértékben átszellőzhessen, és ne jelenjen meg penész a belsejében? A döntés észszerűnek tűnik, de valójában többet ártasz...
Sztárok
Az április 21-én elhunyt Ferenc pápa oxigéntámogatás nélkül küzdötte végig a húsvét vasárnapot, és végül ez vezethetett a halálához - fogalmazott Buda Botond ideggyógyász.