„Minőség, gyönyörű csomagolás, nem mellesleg finom is” - Marton Adri elárulta, hogyan főzi gluténmentes fogásait

Nem feltétlenül kell gluténérzékenynek lennünk ahhoz, hogy kipróbáljuk az It’s us food termékeit. Marton Adri azt mondja, mindenkinek ajánlja, aki számára fontos az egészségtudatos táplálkozás, és nyitott az újdonságokra. (x)

Mióta vagy ilyen egészségtudatos, és figyelsz oda arra, hogy minőségi alapanyagokkal dolgozz a konyhában?

28 éves korom körül kezdtem erre tudatosan odafigyelni. Miután megszülettek a gyermekeim, egy ideig leginkább a túlélés volt a cél... (nevet) Kevés időt tudtam a konyhában tölteni. Aztán, ahogy nagyobbak lettek a fiaim és kiköltöztünk Amerikába, ők elkezdtek oviba járni, én pedig egyre gyakrabban főztem. Fontossá vált számomra, hogy igényes legyek arra is, ami az asztalunkra, a tányérunkra kerül. Szeretek kísérletezgetni és kipróbálni új alapanyagokat. Imádom a klasszikus paradicsomlevest betűtésztával, de nyilván másféleképpen is besűríthetjük és másfajta liszttel is elkészíthetjük.

És ugyanolyan finom is lesz, mint a klasszikus verzió?

Amikor például az It’s us food gluténmentes termékeit használom, kijelenthetem, hogy igen. Egy az egyben ugyanolyan finom tud lenni például az ő lisztkeverékükkel sütött kenyér, mint a hagyományos verzióval késztett. Nagyon fontos dolognak tartom, hogy erről beszéljünk…

Miért?

Azért, mert az emberek fejében ezzel kapcsolatosan van egyfajta pejoratív gondolkodásmód. Azt hiszik, hogy ha valamit helyettesítünk, akkor már biztosan nem lesz ugyanolyan jó az íze. Ám ennél a márkánál minden megvan, amit én elvárnék: gyönyörű, természetközeli a csomagolás, közel áll hozzám a hitvallásuk, a minőség pedig tökéletes.

Kinek ajánlod ezeket a gluténmentes termékeket?

Nemcsak annak, aki gluténérzékeny, hanem aki minőségi alapanyagokat szeretne az ételeibe belecsempészni, aki jó tésztákat főzne, vagy finom, minőségi lisztkeverékekből csinálna süteményeket. Ezek a termékek kiválóak, ha valaki minőségi életmódváltásra vágyik. Én azt mondom, legyünk nyitottak az újdonságokra, próbáljunk, merjünk változtatni.

Otthon is szívesen használod ezeket a termékeket?

Egy forgatásra kaptam és már az első alkalommal, amikor ezeket használtam, jött egyfajta „wao” érzés és azt gondoltam magamban, hogy „Adri, miért maradsz ugyan annál a tésztánál, ha a piacon vannak új és jobb dolgok?!” Valahogy így kerültek bele az otthoni konyhámba, a családi étkezésekbe is ezek a finomságok.

Influenszerként rengeteg követőd van, akik előszeretettel próbálják ki a receptjeidet és használják azokat a termékeket, amikkel a konyhában dolgozol…

Ez így van, influenszerként a posztjaim által valamilyen szinten influálom az embereket és pont emiatt is olyan lényeges számomra, hogy jó irányba befolyásoljam őket. Mivel én is megdöbbentem, hogy egy gluténmentes termék ennyire jó tud lenni, a szívemből szólt, amit írtam és mondok. Fontos, hogy egy véleményvezér legyen hiteles, önazonos, és úgymond elégedettséget tudjon adni a vásárlóknak és a követőinek.

A cikkhez tartozó galéria: 

Oldalak

Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...