A magyaros, az olasz és az ázsiai legjava: Megkóstoltuk a világ ízeit Budapesten

A fővárosban számos zseniális vendéglátóhely várja a turistákat, az érdeklődőket, de ha az ember nemcsak egy jót akar enni, hanem az is fontos számára, hogy otthonos, meghitt és dizájnos környezetben élje meg a gasztro élményt, akkor érdemes alaposabban körülnéznie. Sokan rajonganak a magyaros konyháért, ugyanakkor az idelátogatók szeretik, hogy nálunk tényleg a világ minden tájáról kóstolhatnak autentikus ételeket, a nemzetközi kulináris repertoár igazán sokszínű. Mi a közelmúltban kipróbáltunk három szenzációs helyet, ahol részesei lehettünk a hazai, az itáliai és az ázsiai gasztronómia legjavának. Étteremajánlónk következik.

A világ ízei Budapesten

A külföldi turisták pont azért szeretik annyira fantasztikus fővárosunkat, mert rendkívül diverzív. Igaz ez mind a kulturális, szórakoztató szegmensre, mind a nevezetességekre vagy épp a szabadidős tevékenységek kínálatára, de legfőképp a gasztronómia az a terület, ahol igazán érződik Budapest sokszínűsége. Aki idelátogat, biztosan hamar megtalálja a kedvenc helyét, éttermét, kávézóját nálunk, hiszen virágzó európai metropoliszunk számos kulináris élményt tartogat mindenkinek, aki fogékony a finom ételekre, italokra és az otthonos, szenzációs hangulatra. Azt szokták mondani, hogy olyan a város, mintha a világ ízeit egybegyúrták volna. Akad itt többek között a hazai, meghitt légkört megalapozó magyaros vendéglő szép számmal, az olasz konyha legjava adja az egész temperamentumát, míg például egy ázsiai hely megfűszerezi az összhatást és felkorbácsolja az ízlelőbimbókat.

Étteremajánlónkban ezúttal - az említett vonalon végighaladva - három olyan szuper helyet mutatunk be, melyek nem csupán a páratlan ételek miatt kiemelkedőek a budapesti gasztro-repertoárból, de dizájn és a páratlanul pozitív atmoszféra tekintetében sem elhanyagolhatók. Terítéken a Mátka, a Padthai és a Ciao Mamma.

Ha magyaros, akkor: Mátka

A Mátkában az a jó, hogy egyszerre szolgálja ki a hagyományos magyar konyhát és a modern gasztronómia jellegzetességeit. A kettőt ötvözve kapunk egy olyan újhullámos hazai éttermet, ahol tradicionális ételeket kóstolhatunk izgalmas, újszerű köntösben. Turistaként az ember megtalálja az eredeti magyaros ízvilágot, de nem pont úgy, ahogy nagymamáink készítették annak idején. Minden, ami az étlapon található ismerős hangulatot idéz fel, de az összes fogásban van egy csipetnyi csavar, mai technológiával elkészítve, merészebben, frissebben és egyszerűbben. Ez persze nem jelent semmilyen túlzást vagy erőlködést, inkább az ellenkezője igaz: a hely ízig-vérig természetes és autentikus a magyar atmoszférához, mindez lenyűgöző belső térrel és dizájnnal kiegészülve. Az ínycsiklandozó fogásokhoz persze dukálnak a meghatározó magyar borvidékekről, pincéktől származó borok, de ha a vendégek épp egy rövidre vagy egy ütős koktélra vágynak, az sem akadály, a repertoár rendkívül széles italok tekintetében is.

Akár a családdal ülsz be egy vasárnapi ebédre, akár egy koktélozós, csevegős estére a csajokkal, nem okoz csalódást a hely, a hangulata pedig már az ételek kiérkezése előtt magával ragad. A vendégek itt nemcsak a tányérukon találkozhatnak a népi hagyományokból táplálkozó, mégis urbánus és kortárs elemekkel, hanem az enteriőrben is. Egy otthonosan eklektikus, felismerhetően magyaros, mégis modern környezet tárul a látogatók elé, melyet neves, feltörekvő magyar designerek munkái - mint például Hitka Viktória vagy Szabó Réka - mellett a nagyi komódja, vázája vagy egy sarokban megbújó porcelán őzike tesz még különlegesebbé.

"A koncepció különlegessége, hogy saját kultúrtörténetünkből, hagyományainkból, emlékeinkből építkeztünk és ez paradox módon sokkal több időt és kutatást igényelt... A magyaros nemcsak a régi, matyó, kalocsai formavilágú népi hagyományt jelenti, hanem különböző korszakok és stílusok egymásba érését, a népi és az urbánus együttélését is. A retró tárgyak és motívumok nem(csak) azért jelennek meg, mert most divatosak, hanem mert szerintünk azok is a saját kultúrtörténetünk és kollektív tudatunk szerves részei" - emelte ki Strasser Orsolya tulajdonos, az étterem belső terének megálmodója. A Mátka ennek köszönhetően egy olyan befogadó, közösségi hely, ami egyszerre sokszínű és nyitott, mint a nagyváros, mégis meghitt és kedves, mint egy vidéki kisvendéglő. Ahol figyelemmel és szeretettel fordulnak feléd, bárki is vagy, bármikor is érkezel.

Itt találod: 1075 Budapest, Holló utca 12-14.

A Mátka Facebook-oldalát itt érheted el.

Ha ázsiai, akkor: Padthai

Aki egyszer belekóstol a padthai életérzésbe, az nem engedi el könnyen. Az ázsiai konyha sokak szerint megosztó lehet, de Magyarországon is egyre inkább az a tapasztalat, hogy a keleties ízvilág iránti érdeklődés egyre növekvő tendenciát mutat. A vendégek többek között azért szeretik ezt a konyhát, mert egy kicsit úgy érzik, finomakat ehetnek, a kalóriákon azonban mégis spórolhatnak. Ha egyszer kipróbálja az ember, akkor tapasztalatból tudjuk, hogy nem tudja megunni, és szerencsére fővárosunkban is akad olyan népszerű, kiemelkedő hely, ahol a hazai és külföldi turisták kedvükre válogathatnak az eredeti, igazi ázsiai ételek közül, nem akármilyen környezetben. Budapesten hét éve nyitotta meg kapuit az első Padthai wokbar, azóta pedig már hét helyszínen várja látogatóit. A kínálatban eddig is fontos szerepet játszottak a mentes és vegán alapanyagok, mostantól viszont az ételek mellett már vegán bort is fogyaszthatnak a húsmentes étrend szerelmesei. Nemcsak külföldön, de hazánkban is egyre többen hódolnak a vegetáriánus mellett a vegán étrendnek is. Bár Magyarországon még nem annyire elterjedt ez az életmód, az biztos, hogy itthon is egyre közkedveltebb az állati eredetű anyagokkal való érintkezéstől mentes ételek fogyasztása.

Az első étterem nyitása óta híve annak, hogy megmutassa, egészségesen is lehet jót és táplálót enni, ez alól pedig a húsmentes fogások sem kivételek. A repertoárban eddig is elérhető volt két vegán desszert a speciális étrendet követőknek, most pedig egy új együttműködésbe kezd az étteremlánc, amely keretében májustól - többek között - a Kristinus Muscat Lunel Selection Vegan 2018 vegán bor is kapható lesz minden padthai étteremben, a márka három másik borán kívül.

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy mivel a bor szőlőből készül, ugyanúgy fogyaszthatják a vegán étrend követői is. Azonban, ha mélyebben megvizsgáljuk a bor készítésének eljárásait, akkor rá kell jönnünk, hogy a legtöbb bort derítik. Ez azt jelenti, hogy a borban természetes módon megjelenő üledékes részecskéket eltávolítják, a fehérjéket pedig megkötik, ennek köszönhetően lesz a ködös, opálos bor tiszta és stabil. Ez az eljárás pedig a legtöbb esetben nem vegán segédanyagokkal történik. Ilyen például a tojásfehérje, marhacsontból kinyert étkezési zselatin, vagy a halhólyagból kinyert kollagén. A legújabb vegán bor alapanyaga a vári dűlőben szüretelt sárgamuskotály. A bor reduktív eljárással készült egy rövid héjon áztatás után, irányított erjesztéssel. Ennek köszönhetően megjelennek benne a fajtára jellemző virágos és enyhe citrusos jegyek. A wokbar munkatársai a borirtok sommelier munkatársával közösen a vegán borhoz stílusosan vegán összeállítást ajánlanak, de emellett a brand rozéja, fehérbora és vörösbora is kapható lesz, így a vendégek minden fogáshoz megtalálják a megfelelő választást.

Itt találod: 1056 Budapest, Papnövelde utca 10.

A Padthai Facebook-oldalát itt érheted el.

Ha olaszos, akkor: Ciao Mamma

Nem feltétlenül kell Rómáig utaznunk, ha át akarjuk élni az igazi, autentikus olasz gasztro élményt, hiszen Budapesten is találunk olyan éttermet, ahol az ország kulináris felhozatalának legjavát kínálják a vendégeknek. A Ciao Mammában garantáltan hamisítatlan itáliai fogásokat - helyben készített tészták, eredeti alapanyagok elkészítésével - kóstolhatunk, olyan hangulatos és modern környezetben, ahová bármikor szívesen visszatérünk. Az étlap kedvez mind a húsimádóknak, mind a vegánoknak, illetve vegetáriánusoknak is, hiszen izgalmas, mégis klasszikus fogásokat tartogat, így tényleg mindenféle igényt kiszolgál.

A helyben készített pizzák tésztája ügyes egyensúlyt alkot az olasz csizma északi területeinek vékony tésztái és a Szicíliában kedvelt vastagabb alapok között, egy olyan kompromisszumot kínálva, amely szinte biztosan mindenki számára tökéletes. A pizzán kívül érdemes kipróbálni a frissen készített, cserépedényben tálal, bolognai raguval gazdagon megtöltött lasagne-t, a rendkívül lágy, de mégis igen karakteres kacsahúsos, vargányával, szárított paradicsommal ízesített pappardellét, illetve a római születésű klasszikust, a sokak által kedvelt, római születésű Spagetti Carbonarát, amelyet itt - az eredeti receptúra szerint - tejszín nélkül, sok tojással és pancettával készítenek. A tészták mellett természetesen a rizottónak is fontos szerep jut, - a megfelelő alapanyagokon kívül - ennél az ételnél elengedhetetlen a gondos elkészítés, amely nagy odafigyelést és időt igényel. Itt mindezt megkapja az étel, így olyan kitűnő, krémes, gazdag fogás kerül terítékre, mint a vargányával ízesített vagy a körtével és édes gorgonzolával gazdagított verzió.

A főételek sorában is csupa itáliai kedvenc köszönt ránk, a szintén ikonikus Ossobuco, amelyhez vele sült zöldségeket és sáfrányos riszt kínál a séf, vagy a zsályás-sonkás Saltimbocca alla Romana, amit egy pikáns fehérbor mártással és zellerrel megbolondított burgonyapürével dob fel a séf. A tenger gyümölcseit kedvelő vendégek sem maradnak éhen, az étlapon - többek között - grillezett lazac és tengeri vörös sügér is található. Az a jó még a helyben, hogy hatalmas a terasz, ahol akkor is érdemes elidőzni, ha csak kávézni, borozni szeretnénk, olasz módra, szemlélődve. Az étterem ideális baráti találkozókhoz, ahol egy minőségi olasz kávé, egy szeletnyi sütemény mellett élvezhető a napsütés, amely még teljesebbé teszi az itáliai életérzést.

Itt találod: 1117 Budapest, Alíz utca 4.

A Ciao Mamma Facebook-oldalát itt érheted el.

Leadfotó: Instagram/matkabudapest/ciaomammabudapest/padthaiwokbar

Oldalak

Szólj hozzá Te is!