Kő kövön nem maradt, amikor a nő rajtakapta férjét a szeretőjével - mindent rögzített a kamera

A nő rafináltan megtervezte a nagy leleplezést, de arra ő sem számított, hogy elszabadul majd a pokol, ha rányitja az ajtót férjurára.

Megzavarták a pásztorórát

Mindenhol rendkívül súlyos véteknek számít, ha egy férj vagy egy feleség megcsalja a házastársát, de a távol-keleti kultúrában, kiváltképp Indiában ez már a "halálos bűn" kategóriájába tartozik. Ezért nem is csoda, hogy amikor egy Indiában, Jaipurban élő nő tudomására jutott, hogy férjura kettős életet él, nem sokat tétlenkedett: rögtön elkezdte forralni a bosszút. Mindenképpen szerette volna, ha a férfi csúfos körülmények között bukik le, alaposan megszégyenül és így egy életre elmegy a kedve a hasonló gaztettektől. A The Sun beszámolója szerint az elkeseredett asszony precízen megtervezte a lebuktatás körülményeit.

A nő megneszelte, hogy rendőrként dolgozó férje épp egy szállodai szobában hetyeg új választottjával, és elhatározta, eljött a megfelelő alkalom, hogy megleckéztesse az úriembert. Szövetkezett néhány férfival, akik rendőri egyenruhába bújva megjelentek a hotelszoba előtt. Amikor az asszony jelt adott, segítőtársai nemes egyszerűséggel behatoltak a helyiségbe, mintha razziát tartanának, és kamerával rögzítették, ami ezután következett. És hogy mi következett ezután? Nos, elszabadult a pokol.

Lapozz, a sztori folytatódik!

Oldalak

  • 1
  • 2