Lifestyle

Kő kövön nem maradt, amikor a nő rajtakapta férjét a szeretőjével - mindent rögzített a kamera

Káoszba fulladt a nagy leleplezés

A megcsalt feleség és rendőri egyenruhába bújt társai villámgyorsan "ellepték" a szobát. A férj és szeretője érthető módon lefagytak, amikor megpillantották őket. Hősnőnk azonban egyetlen másodpercre sem jött zavarba: amint betoppant a szobába, rögtön lehúzta a takarót csapodár férjéről és annak hölgypartneréről, majd azonnal ütlegelni kezdte őket, s közben folyamatosan üvöltözött. A megszeppent nő rögvest kiugrott az ágyból, és megpróbálta menekülőre fogni, a férfi pedig azzal volt elfoglalva, hogy valamilyen ruhaneművel eltakarja meztelen testét. Végül segítőtársai fékezték meg a dühös asszonyt, aki abbahagyta a kiabálást és a csapkodást. Férje fülét-farkát behúzva kullogott el a helyszínről, de a szégyenbillog talán már sosem kerül le róla, ugyanis az akció minden egyes mozzanatát rögzítette egy kamera.

A rendőr nagyon megharagudott feleségére, amiért az ország-világ előtt megalázta, és nyilvános zaklatásért fel is jelentette. A videó mindenesetre hatalmasat ment a közösségi médiában, rengetegen lettek szem- és fültanúi egy házasság szomorú végkifejletének. Legalábbis mi biztosak vagyunk benne, hogy a férj és a feleség viszonya ezután már menthetetlen volt.

Fotó: 123rf

A szerencse rámosolygott hősünkre, aki ki is használta a nagyszerű lehetőséget, és alaposan megtömte a pénztárcáját.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.