Lifestyle

Kiderült, mikor választják meg Magyarország új köztársasági elnökét - sokkal hamarabb sor kerül rá, mint hittük

Csütörtökön derült ki, hogy a Fidesz-KDNP Sulyok Tamás korábbi ügyvédet, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelöli a posztra.

Ő lehet Novák Katalin utóda

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön bejelentette, hogy Sulyok Tamás korábbi ügyvédet, jogtudóst, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik a kormánypártok köztársasági elnöknek. Sulyok Novák Katalintól veheti át a pozíciót, aki az elmúlt hetekben az egész országot lázban tartó kegyelmi botrányba bukott bele. A jogász 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja, majd 2015-ben a testület elnökhelyettesévé, 2016 novemberében pedig elnökévé választották. (Államfőjelöltsége sokakat meglepett: még a mi február derekán közzétett listánkon sem szerepelt a neve.) Csütörtökön még nem szivárogtak ki információk arról, hogy az Országgyűlés mikor választhatja meg köztársasági elnöknek Sulyok Tamást, ám a HVG.hu friss cikke szerint erre a vártnál jóval korábban kerülhet sor.

A HVG-hez eljutott egy dokumentum az Országgyűlés napirendjéről döntő Házbizottság pénteki üléséről. Ebben az áll, hogy ha a parlament február 26-án, hétfőn elfogadja Novák Katalin köztársasági elnök lemondását, akkor az Alaptörvényben foglaltaknak megfelelően kell eljárnia a parlamentnek.
Kattints a további képekért!

Megvan, hogy kit jelöl a Fidesz Novák Katalin után köztársasági elnöknek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Sztárok
Az énekesnő és férje teljes egyetértésben nevelik gyermekeiket, így már az első perctől kezdve arra törekedtek, hogy a mozgóképet évekig kizárják az életükből.
Lifestyle
Váratlan meglepetésben lesz része az Oroszlánnak este. Napi horoszkóp.
Sztárok
Lifestyle
A Z generáció sok mindenben másképp gondolkozik, így ha előtérbe kerül a kalandos szeretkezés, akkor arról is megvan az őszinte véleményük.
Sztárok
Hamarosan elstartol a TV2 egyik legnépszerűbb kaland reality-je, a Farm VIP. Demcsák Zsuzsa és Zsolti gazda ezúttal is feszegetik a celebek határait, embert próbáló termelési feladatok elé állítják a...
Lifestyle
Európai Unió testülete készül majd bemutatni egy tervezetet az egyik szigorításról, ami rengeteg embert fog érinteni.