Kezdetben a testét, később kokaint árult a híres drognagyi, aki imádott orgiákat tartani

A nyolcvanas évek elején Griselda Blanco a miami alvilág egyik legfélelmetesebb drogbárója volt. Számtalan ellenséget szerzett Kolumbiában és az Egyesült Államokban. Kezdetben prostituáltként kereste a kenyerét, idővel pedig kokainkereskedelemből szedte meg magát. Ám a Keresztanya nevéhez nem kevés vér is űződik, állítólag több mint 250 ember meggyilkolására adott utasítást.

Míg Escobar lett a nyolcvanas évek legnagyobb királya, Blanco talán a legnagyobb királynő. Nem világos, hogy milyen szoros kapcsolatban állt Escobarral, de állítólag megnyitotta neki az utat. Egyesek úgy vélik, hogy ő volt Escobar mentora. Mások azonban ezt vitatják, azt állítva, hogy a kettő halálos ellenség volt.

„Az emberek annyira félték őt, hogy a híre megelőzte őt, bárhová is ment” - mondta Nelson Abreu, a Cocaine Cowboys című dokumentumfilmben, aki egykor utána nyomozott. „Griselda rosszabb volt, mint a kábítószer-kereskedelemben részt vevő férfiak.”

Teste árulásával kezdte a pályafutását

Griselda Blanco 1943 -ban született, és fiatal korában kezdte a bűnözést. Amikor mindössze 11 éves volt, állítólag elrabolt egy 10 éves fiút, majd lelőtte és megölte, miután szülei nem fizettek váltságdíjat. Hamarosan az otthoni fizikai bántalmazás kényszerítette Blancót arra, hogy 14 évesen lelépjen Cartagenából, és Medellín utcáin éljen, ahol zsebtolvajlásból és testének árulásából élt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Később feleségül ment Carlos Trujillóhoz. Noha három közös gyermekük született, házasságuk nem tartott sokáig. Blanco később az 1970 -es években megölte Trujillót.

Második férje, Alberto Bravo volt az, aki bevezette Griselda Blancót a kokainkereskedelembe. A hetvenes évek elején a New York-i Queens-be költöztek, ahol felvirágzott az üzletük. Ekkor vált ismerte Blanco, mint „A keresztanya”.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

leadkép: facebook

Oldalak

Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...