Erre a három csillagjegyre borzalmas január vár: 2024 nem épp úgy indul majd számukra, ahogyan tervezték

Mutatjuk, melyek azok a csillagjegyek, akiknek az élete szinte minden téren szerencsétlenül alakul majd az új esztendő beköszöntével.

Balszerencsés évkezdet

Hamarosan véget ér 2023, és beköszönt az új esztendő, amit sokan már nagyon várnak, hiszen a legtöbb embert az óév elbúcsúztatása új lehetőségekkel, új fejezetekkel, új kezdetekkel kecsegtet, de persze lezárásokat és nehéz búcsúkat is hoz majd az év vége sokak számára. Egy biztos: az, hogy miképpen alakul az életünk 2024-ben, sok dologtól függ, például a csillagjegyünktől is, legalábbis azok számára, akik hisznek az asztrológia és ezotéria tudományában. Horoszkópunk azt is elárulja, hogyan indul majd számunkra az új év, így az előrejelzések alapján már most tudni lehet, hogy mely csillagjegyeknek alakul szerencsésen a január, valamint hogy kik azok, akiknek 2024 első hónapja nem éppen úgy sikerül, ahogyan azt tervezték. Galériánkból megtudhatod, melyik az a három csillagjegy, akik már most készülhetnek arra, hogy a január kemény lesz számukra!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Télen se mondj le a színekről: ez az 5 szobanövény decemberben is virágzik

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...