Ez nem játék! Ha így vezetsz, az szinte veszélyesebb, mintha alkoholt ittál volna

Talán az a legijesztőbb, hogy a legtöbben valószínűleg ültünk már így a volán mögé.

Ugyanolyan veszélyes, mint az ittas állapot

Egy kutatás szerint az elmúlt 20 évben jelentősen csökkent az alkohol okozta balesetek száma, ugyanebben az időszakban azonban kevés előrelépés történt egy másik jelenség visszaszorításában. Ausztrál kutatók szerint kétszer akkora az ütközés és egyéb közúti balesetek esélye, ha valaki úgy ül volán mögé, hogy négy-öt órát aludt az előző 24 órában. Ez pont akkora kockázatot jelent, mintha az illető véralkoholszintje 0,05 százalék lenne, vagyis kialvatlanul vezetni ugyanolyan veszélyes, mint ittasan. A tudósok erre a következtetésre 61 korábbi tanulmány adatainak elemzése után jutottak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Megállapították továbbá, hogy minél kevesebbet alszik valakit, annál inkább nő a beleset esélye. 4 óránál kevesebb alvás esetén már tizenötszörösére nő a karambol kockázata és bár a kialvatlanság nem mérhető egy eszközzel sem, a kutatók törvényben tiltanák az ilyen állapotú vezetést.

Manapság a legtöbb ember munkájához elengedhetetlen a számítógép, így az egér egész napos használata is. Azonban bármennyire veszélytelennek és hasznosnak tűnik ez a kis szerkezet, fontos tudni: ha nem figyelünk oda, milyen kéztartással kattintgatunk, súlyos betegségekkel nézhetünk szembe.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...